Kertmanufaktúra

Varázsmogyoró

2012-02-27T20:46:00.012+01:00

Hamamelis x intermedia ’Diane’ (pictocon.net)

Akárhogy is van, tél vége felé szívet melengető látvány, ha virágzó cserjék fogadnak bennünket a kertben. Miért ne lehetne közülük az egyik a varázsmogyoró? Nincsenek extra igényei, megél napos és félárnyékos helyen egyaránt, s vele nem fogunk úgy járni, mint sok kertbarát a karácsonykor még oly bájos fenyőfácska elültetésével az előkertben: a varázsmogyoró viszonylag kis hellyel is beéri.

Egyesek szerint egyenesen Amerikából érkezett, mások eskü alatt is képesek lennének megerősíteni, hogy Japánból való, néhányan pedig Kínát emlegetik vele kapcsolatban. Nos, a virágozzék minden virág elvet magukénak valló polgártársak számára jó hír lehet, hogy a varázsmogyoró éppúgy otthon érzi magát Amerikában, ahogy Japánban vagy éppen Kínában. Ha a nagy vízen túli területek kedvesek a szívünknek, választhatunk a Hamamelis virginiana vagy a Hamamelis vernalis fajtáiból. Ha Japán a szívünk csücske, akkor a Hamamelis japonica lesz a miénk, viszont ha vigyázó szemünket legszívesebben Kínára vetjük, akkor a Hamamelis mollishoz ragaszkodjunk.

Hamamelis x intermedia 'Arnold Promise'
(buckeyegardening.com)

Ha nincs kedvünk földrajzi szempontokhoz, választhatunk magunknak másféle csillagot: döntsünk a virágok színe szerint. A lehetséges megoldások: sárga, citromsárga, nagyon citromsárga, narancsos sárga, narancssárga, bordó, mélybordó, vörös. Ha szeretnénk közelről is szemügyre venni a varázsmogyorókat, látogassunk el valamelyik kertészet weblapjára – jó szívvel ajánlom a PlantenTuin Esveld oldalát – pontos, részletes leírásokkal és gazdag illusztrációval. De nézegethetünk pompás fotókat is a neten, például a plant pictures oldalán.

Hamamelis x intermedia 'Arnold Promise' ősszel
(pictocon.net)

Szóval a varázsmogyoró.
Általában úgy van, hogy 2-5 méter magasra nőnek, márciusig pompázó virágaik illatosak, látványuk pedig lenyűgöző. Őszi levélszíneik nevükhöz méltóan varázslatosak, a sárgától a rőtvörösig terjednek. Ha varázsmogyoróék (nagy)családos összejövetelt tartanának, alighanem stadionnyi területet bérelnének: huszonhat nemzetségük száznál is több fajt és megannyi fajtát számlál.

Nemcsak látványuk varázslatos: úgy tartják, ágaik képesek ásványokat, kincseket vagy éppen vizet jelezni a földben. Kapcsolatba hozták földöntúli erőkkel is, mert amikor a terméstokok kinyílnak, a bennük lapuló magok izgalmas hanghatások közepette méterekre repülnek. Használták, használják a (népi) gyógyászatban is, sebösszehúzó, érfal erősítő hatása Amerikában közismert volt, Európában a XIX. század második felétől készítettek belőle rendszeresen kenőcsöt. Napjainkban visszérproblémák kiegészítő kezelésére is alkalmatos. A varázsmogyorót az indiánok bevetették megfázás ellen vagy fájdalomcsillapításra, vesszőjéből pedig íjat készítettek.

Hamamelis mollis (botanicalgarden.ubc.ca)

Egyesek – meglehet, tán kissé pimaszul – következetesen ragaszkodnak ahhoz, hogy egynémely női személyek söprűje is ebből a lombhullató cserjéből készült. (E kérdésben nem merészkednék az egyértelmű állásfoglalás süppedős talajára, de… a megfigyelés bizonyos elemei akár igazak is lehetnek, amennyiben elfogadjuk a mindeddig nem cáfolt állítást, miszerint férfiembereket még soha, senki sem látott seprűn röpdösni…)

A varázsmogyoró szabad térállásban mutat igazán, csoportos ültetésre vagy sövény kialakításához nem a legjobb választás. Ha kedvében akarunk járni, óvjuk a meszes talajtól, és biztosítsunk neki tápanyagokban gazdag, kissé kötöttebb talajt. Szomszédait úgy válasszuk meg, hogy viszonylag alacsonyabb magasságához cserjeként is kissé terülő, széthajló habitussal bír.

Felkészül március

2012-02-22T19:04:00.001+01:00

Idei hó, de már nem sokáig marad

Ma azt mondta Reisz András kora délután a rádióban, hogy a hétvégére kora tavaszi időjárás várható. Ha Reisz András nem szólt volna minderről semmit sem ma kora délután a rádióban, akkor ezt a madarak énekéből is tudni lehetne. Merthogy ma a madarak „úgy” énekeltek. Úgy, ahogy télvégi napok közeledtekor szoktak, amikor már lassan olvad a hó, és tudják, hogy a kertek alatt készülődik a tavasz.

Ez jó.
Ez azért jó, mert kertkedvelő ember így február végére kezd hasonlatossá válni a ketrecbe zárt oroszlánhoz, kertkedvelő ember ugyanis február végén már mondjuk ki bátran: alig bír magával, és a kertbe vágyik. Ezt a madarak és Reisz András szíves közlése apropóján nyugodtan megtehetjük, de azért nem árt némi elővigyázatosság.

Példának okáért itt van mindjárt a gyep. Az a szép zöld gyep. Amin ugyan lehet, hogy szemmel láthatóan elolvadt a hó, de ez még nem ok arra, hogy keresztül-kasul mászkáljunk rajta. A talaj vékony felső rétege ugyanis meglehetősen sok vizet tartalmaz, a kissé mélyebb részek viszont még fagyosak de legalábbis tömörek lehetnek. A két talajréteg pedig hajlamos úgy viselkedni, mint a kezdő síelő, amikor ide-oda csúszik a lábán a léc: a nedves, puha, ázott, még ki nem száradt réteg könnyen elcsúszik az alatta lévő keményebb talajon. S ez bizony nem egy esetben nemcsak esztétikai hibákat okoz a gyepben.

Úgyhogy amikor a mínusz négy-öt fokot felváltja a plusz 5-10, adjuk ki magunknak a parancsot: fűre lépni még tilos, és ehhez ragaszkodjunk is következetesen. Amikor viszont a gyepesített talajunkon a hóolvadást követő apró tócsák felszáradtak, megszűnt a már lágy és a még fagyott rétegek közötti különbség, előkaphatjuk a gereblyét, és nekiállhatunk a terület rendbetételének. Ennek első, kihagyhatatlan lépése az elszáradt levelek és egyéb növényi hulladékok összegyűjtése. De mindezt kizárólag akkor, ha a gyepterület teljes biztonsággal száraznak mondható. A gyepszellőztetésre vagy a kikopott felületek pótlására február végén még egyáltalán nem kell gondolnunk.

Rendet tenni a kertben egyébként tél végén kötelező feladat. A területet érdemes megtisztítanunk, be kell fejezni a gyümölcsfák metszését – az őszibarackot és a kajszit tilos télen metszeni, de igen helyesen járunk el, ha a cseresznyét és a meggyet is békén hagyjuk télvíz idején –, gondoskodnunk kell majd kellő mennyiségű szerves anyag, komposzt kijuttatásáról, és meg kell metszenünk a cserjéket is, szóval akad majd munka bőven.

De most, amikor Reisz András tavaszias napokat jövendöl és különféle madarak a hófoltos gyep fölé magasodó faágakon bűbájos futamokat danolásznak, elegendő megtenni az előkészületeket: használható állapotba hozni a szerszámokat, listát készíteni a tennivalókról, tervezgetni az idei kerti szezont, körbejárni a birtokot – nem a füvön keresztül – felmérni a téli károkat és kicsit még várni a tavaszt.

Talán közelebb van, mint gondolnánk.

Oszlopos japán díszcseresznye

2012-02-17T14:54:00.001+01:00

Prunus serrulata 'Amanogawa'
(www.petitpepinieriste.fr)

Azt mondja az én életem párja, hogy ha már a díszcseresznyéknél tartunk, igazán megemlíthetnék egy oszlopos változatút is. Merthát azt írtam a napokban, hogy a díszcseresznye szinte zsebkendőnyi telken is elfér, ám mi van, ha valakinek valóban csak ekkora területe van, s oda bizony éppen díszcseresznyét álmodott nagy ügyesen.

Ilyenkor az van, hogy – egyrészt életem párjának igaza van, de ezt most bejegyzésünk témáját illetően nyugodtan tekintsük kevésbé lényeges momentumnak – szóval díszcseresznye ügyben valóban oszloposra kell venni a figurát.

Példának okáért itt van az oszlopos japán díszcseresznye, a Prunus serrulata ’Amanogawa’. Annyira oszlopos a lelkem, hogy még kieresztett pocakkal is átférne a kiskapun, úgyhogy helyfoglalása minimálisnak mondható. Színe viszont maximális: virágzásban élénk rózsaszín, tömve telt virágokat nevel. Mindezt áprilisban teszi, azoknak tehát, akik igen korai virágzására számítanak, csalatkozniuk kell.

Tömve telt virágok

Nem kell viszont csalódniuk a látványban, merthogy az lenyűgöző. Itt van egy karcsú kis fa – na jó, lehet, nem is annyira kicsi – a maga négyméteres magasságával, mely április tájékán tetőtől talpig halvány rózsaszín virágokba öltözik. Javára írhatjuk, hogy elviseli a városi környezetet, szereti a kissé kötöttebb, de tápdús talajt, és imádja a déli, meleg napsütéses fekvést, úgyhogy igen jól érzi magát épületek déli vagy nyugati (inkább déli) oldalánál. Kihajtáskor levelei sárgászöldek, ősszel pirosasvörösre színeződnek. Bronzvörös kérge fényes és szépen hámlik, látványnak ez sem utolsó.

Igazi szépségét akkor mutatja meg, ha szoliter állásba ültetjük. Persze kerülhet ágyásba is, de figyeljünk rá, hogy közvetlen környezetében ő lehessen az igazi sztár. Miután áprilisban – legfeljebb májusban – virágzik, ötletes kombináció lehet, ha hagymások vagy tavasszal virágzó évelők közé kerül.

Higancseresznye

2012-02-15T18:21:00.009+01:00

Prunus subhirtella 'Pendula' (www.hort.uconn.edu)

Ezzel a díszcseresznyével az a helyzet, hogy több ok miatt ültethetjük a kertbe: 1. mert szeretnénk még késő ősszel, illetve már tél elején virágzó díszfát a kertünkbe, 2. mert szeretnénk még télen vagy már kora tavasszal virágzó fát ültetni a kertünkbe. Akárhogy is van, e Japánból származó díszfa pompás virágzuhataga késő ősszel, télen vagy tavasszal is elbűvölő.

Prunus subhirtella 'Pendula' (www.hort.uconn.edu)

Fajtától függően fehér vagy rózsaszín virágokat hoz, szereti a napfényt és meghálálja a jó vízelvezetésű, gazdagabb talajt. Vannak kis termetű fává – négy-öt méterre – növő képviselői, de van csüngő változata is, utóbbi nem nő 2-3 méternél nagyobbra.

Prunus subhirtella 'Fokubana' (www.pictokon.net)

Autumnalis fajtája már késő ősszel virágba borul, a pompás látványban egészen márciusig gyönyörködhetünk.
Ha kis termetű, a városi környezetet jól viselő fát szeretnénk a kertünkbe, amelyik nemcsak formájával, őszi lombszínével, hanem virágainak látványával hívja fel magára a figyelmet, akkor a higancseresznye kifejezetten jó választás: a téli, kora tavaszi kertek látványos fácskája lehet.

Ha kertészetekben kutatunk utána, a következő fajtáira bukkanhatunk.
   Prunus subhirtella ’Pendula
   Prunus subhirtella ’Pendula Rubra’
   Prunus subhirtella ’Pendula Plena Rosea’
   Prunus subhirtella ’Fokubana’
   Prunus subhirtella ’Plena’
   Prunus subhirtella ’Rosea Plena’
   Prunus subhirtella 'Autumnalis'
   Prunus subhirtella 'Autumnalis Rosea'
   Prunus subhirtella ’Rosy Cloud’
   Prunus subhirtella 'Winter Sun’

Prunus subhirtella 'Fukubana' (www.pictokon.net)

S ha arra vágyunk, hogy kertünk egy részletét (dísz)cseresznyéskertté alakítsuk, azt is megtehetjük, megfelelő kombinációval a japán cseresznyevirágzáshoz hasonló látványban lehet részünk itthon is. Választhatunk oszlopos növekedésűt éppúgy, mint széles koronájút, fehér vagy rózsaszín virágút.

Bár a cseresznyéskerthez némileg nagyobb területre van szükségünk, egy higancseresznye akkor is jó megoldás, ha csak zsebkendőnyi kertünk van a város közepén.

Kertkultúra: Vertel Andrea kerámiái

2012-02-10T16:00:00.010+01:00

Nőcik medencében
(fotók: www.vertelandrea.hu)

Ülnek a nőcik a medencében.
Testük a vízben, gondolataik a vízen túl.
És a parton ott ülnek a madarak, gondolataik szintén messze járnak. Mert látni való, hogy a szobroknak, amik Vertel Andrea kezei közül kerülnek ki, gondolatuk van. Személyiségek tehát.

Talán már akkor is van nekik személyiségük, amikor még csak agyagként hevernek az asztalon, de a művész már tudja, miféle alakká rendeződik majd a képlékeny anyag. Hozzáér ehhez a masszához, s kezei életet visznek a tűzben megmerevedő tárgyakba, munka közben beléjük költözik a lélek, a teremtő gondolat. Aztán az ezer fok fölötti melegben beléjük ég, s onnantól kezdve már láthatja mindenki a lelküket, nemcsak az őket megálmodó keramikus.

Királybéka

Merengő marabu

Próféta

Látja a ráérő nézelődő, látja a kerttervező éppúgy, mint a leendő kerttulajdonos, aki már az első találkozáskor tudja, hol fog állni a madár, milyen növény alól kandikál ki majd a kisteknős, pedig emberünknek még kertje nincs, csak tervei vannak, hogy milyennek kellene lennie a kertnek, melyben Vertel Andrea kerámiái benne kell legyenek. Nem lehet másképp.

Cserép figurák

Mert ezek a szobrok nem kérnek és nem követelnek helyet maguknak. Nekik helyük van a kertben. A lelkük jót tesz a kertnek. A kisugárzásuk, a beléjük álmodott élet kívánkozik a kertekbe. Ott érzik jól magukat. Részei ők a természetnek, bájos vonásaikkal, mívesen megformált részleteikkel, gondolataikkal és pillantásaikkal, színeikkel és formáikkal, az égetett agyag és a vas kontrasztjával.

Ormány virág

Ezek a szobrok magukkal hoznak valamit Vertel Andrea világlátásából, elhoznak egy darabot gondolataiból, talán a lelkéből is, s mindettől a kert valódi kertté változik. Más lesz tőle a sövény, a csobogó és a pázsit, megváltozik a sziklakert, tere lesz a reggeli kávézásnak is a teraszon.

Vertel Andrea szobraival a kertkultúra fogalmának kiteljesítéséből is kiveszi részét. Amikor kerteket tervezünk, a növényekkel s a terekkel együtt kerámiáit is beletervezzük. Valahogy helyük van a kertben.

Talán mert ráébreszt mindannyiónkat, hogy a kert mi magunk vagyunk. Mert igényességre tanít, összeköt kertet és kultúrát, mert értéket teremt és értéket ad.

Hull a hó

2012-02-06T19:29:00.003+01:00

Tél szele hóval, faggyal jő

Tél van.
Hideg van.
Napok óta hull a hó.
Ez egy ilyen érdekes ország. Hogy itt télen esik a hó.

Hazai hírműsorainknak – rádióban és televízióban egyaránt – ez olyannyira érdekes, hogy reggeltől estig a hóesésnek szentelik ráérő műsoridejüket, úgyhogy amikor százharmincnyolcadszor hallható és látható ez a február táján szinte teljességgel hihetetlen esemény, az emberben csak-csak felhorgad a kérdés: mire való a tél?

A tél általában hógolyózásra és szánkózásra való, az ember ilyenkor havat söpör, autójára téli gumit szereltet, előszedi a szekrényből a nagykabátot, fejébe sapkát nyom, kezére kesztyűt, lábára lábtyűt húz, mert hát erre (is) való a tél. És a tél arra való, hogy dideregjünk kicsit benne, gyönyörködjünk a hóesésben, s ha kedvünk van, hát sílécet csatoljunk, hóembert építsünk a gyerekkel, és egyáltalán: télen téli dolgokkal üssük el az időt.

Aztán a tél még arra is való, hogy napraforgót, szalonnabőrkét és más finomságokat kínáljunk a madaraknak, és ezeket a magvakat példának okáért rendszeresen az ablakpárkányra szórjuk ki, aztán figyeljük a sorrendet, hogy hol a helyük a verebeknek, a rigóknak, a meggyvágóknak és hol a galamboknak. Utóbbiaknak nagyon úgy néz ki, a sor végén van a helyük, legalábbis általában utolsóként topognak végig a párkányon, akkor, amikor az énekesmadarak és a verebek már visszarepültek az ágakra, hátrahagyva a terepet a náluknál termetesebb cimboráknak.

Aztán a tél nem mellesleg arra is való, hogy kezünkbe söprűt fogva, alulról felfelé irányuló óvatos mozdulattal leverjük a vastag hóréteget a növényekről, megkönnyítve ezzel téli mindennapjaikat.

Mire is még?

Talán arra, hogy rácsodálkozzunk azokra, akik fényesre kopott nyári gumival autókáznak előttünk araszolva a téli országutakon, hogy meghallgassuk a kifogásokat, miért nem lehet letakarítani a havat városaink útjairól, közterületeiről, járdáiról és gyalogátkelőhelyeiről, és hogy visszaemlékezzünk a szép őszi mondatokra. A szép őszi mondatok amúgy mind arról szóltak, hogy fel van itt készülve mindenki a télre, hóra s hidegre, ilyenkor általában hadrendbe is állítják a legkülönfélébb rendű és rangú, gondosan kisuvickolt gépeket, amikre polgármesterek vetik vigyázó szemüket, de ez nem elég nekik, ők el is mondják nekünk, hogy minden rendben lesz. És minden rendben is van, amíg le nem esik az első néhány bájos hópihe, hogy azonnal helyzetet idézzen elő.

Ez egy ilyen érdekes ország.
Ahol tél van, hideg van.
És napok óta hull a hó.

Henri Salvador meg a tél kertjéről – a kert teléről, vágyakról, világokról – énekel.

És igen, a tél arra is való, hogy meghallgassunk egy ilyen muzsikát.

És várjuk a tavaszt.

Kis magyar eltujásodás III.

2012-02-03T18:20:00.010+01:00

Sorban, ötlet nélkül

Ahol abbahagytuk: a kerítés mellé telepített nyílegyenes tujasor lezárja ugyan a területet, képes megakadályozni a belátást, de egyenes vonalával csak újabb sávra osztja a területet, nem segít annak tagolásában. Nem hoz létre belső tereket, nem ösztönöz arra, hogy felfedező útra induljunk a kertben – pedig néha a növények esetében sem hátrányos megnéznünk, mi van mögöttük –, hiszen a tekintet azonnal képes be- és átlátni az egymás mögé ültetett tujasort. Másrészt a tujákkal illene csínján bánnunk, mediterrán kert vagy kertrészlet nélkül alkalmazásuk könnyen öncélúvá válhat, és stílusában sem feltétlenül illik a kerthez.

Térképzés növényekkel

Mit tegyünk tehát, ha szeretnénk lezárni kertünket a kíváncsi tekintetek elől, de nem akarunk a szépnek nem nevezhető magyar divat, az eltujásodás csapdájába esni? Először is merjünk bátrak lenni: szakadjunk el a kerítéstől! Ne kövessük a kerítés által meghatározott egyenes vonalat, bátran kísérletezzünk ívekkel, kiszögellésekkel, a kialakítandó növényfalat vigyük el a kert belsőbb részei felé.

És ne hagyjunk magunkat egy sorban gondolkodni. Sehol nincs kőbe vésve, hogy a kerítés mellé telepítendő növények kizárólag egyetlen sorban ültethetők el. Ha növényfalat akarunk kialakítani, ezt két-három sorban is megtehetjük.

Több sorban tervezve

A kerítés mellé a magasabb, nagyra növő, térhatároló növényeket telepítsük. Egy „sorral” beljebbre pedig válasszunk alacsonyabbakat. És miért ne lehetne egy harmadik sorunk is, az alacsony növésűek számára?

Ezzel elérhetjük, hogy jól záró, a belátást megakadályozó, de mégsem zsúfolt növényfalunk legyen, s a kert belsejéről nézve pedig a fokozatosan emelkedő magasság segít felvinni a tekintetet a telekhatárt lezáró legmagasabb növényekre.

És a variációk száma csak a fantáziánktól függ.

Nyírva vagy nyíratlanul, egyaránt mutatós

A hátvédsor legmagasabb tagjai lehetnek például örökzöldek. A középpályán harcba küldhetjük a lombhullató cserjéket, közülük választhatunk színes levelűeket éppúgy, mint gazdagon virágzókat – ezek pompásan mutatnak majd a zöld növényfal előtt –, de kombinálhatjuk is őket vegyesen, elől pedig elhelyezhetjük az alacsony évelőket, az egynyáriakat, illetve választhatunk ide a látványos fűszernövények közül is. De a második sorban felhasználhatjuk akár a legkülönfélébb díszfüveket is, mozgásuk szépen lágyítja majd az összképet, és mozgalmasságot kölcsönöz a kertnek.

Elbűvölő megoldás: virágzó növényfal

Ha virágos növényfalat szeretnénk látni, választhatunk a virágzás ideje szerint is. Eldönthetjük, melyik évszakban legyenek virágzó növényeink, de alakíthatjuk úgy is, hogy tavasztól késő őszig, vagy akár télen is, mindig legyen virágzó cserjénk a telekhatárokon.
Az egymás mellé kerülő növények között ízlés szerint alakíthatunk ki színátmenetet éppúgy, mint erős kontrasztot.

Visszafogottabb hangulat, halványabb színek

Rendező szempont lehet a forma éppúgy, mint a szín. Törekedhetünk változatos, mozgalmas kialakításra, de megvalósíthatjuk álmaink kertjét egyetlen színből is: lehet fehér, krémszínű vagy éppen harsány színekkel teli térhatároló növényfalunk. És az is megoldható, hogy a második sort csak itt-ott szakítják meg virágzó növények.

Milyen szempontjaink lehetnek tehát?
   - magasra vagy alacsonyabbra növő
   - virággal díszítő cserjék
   - örökzöldek vagy lomblevelűek
   - levelükkel díszítő cserjék
   - télen is látványos cserjék, akár fák
   - áthatolhatatlan, esetleg tövises cserjék, bokrok
   - érdekes színükkel díszítő cserjék
   - a kerítésre felfuttathatók
   - nyírhatóak
   - nyírás nélkül is mutatósak
   - nyírásra alkalmas fenyőfélék

Néhány, a biztosan alkalmazhatók közül
   Bangita (Viburnum)
   Borbolya (Berberis)
   Borostyán (Hedera)
   Bükkfa (Fagus)
   Cserszömörce (Cotinus)
   Ezüstfa (Elaeagnus)
   Fagyal (Ligustrum)
   Fenyő (Pinus)
   Gyertyán (Carpinus)
   Gyöngyvessző (Spiraea)
   Hamisciprus (Chamaecyparis)
   Hóbogyó (Symphoricarpos)
   Jegenyefenyő (Abies)
   Jezsámen (Philadelphus)
   Juhar (Acer)
   Lonc (Lonicera)
   Madárbirs (Cotoneaster)
   Magyal (Ilex)
   Mályvacserje (Hibiscus)
   Leyland ciprus ( x Cupressocyparis leylandii)
   Lucfenyő (Picea)
   Orgona (Syringa)
   Ribiszke (Ribes)
   Som (Cornus)
   Sudárzsálya (Perovskia)
   Tamariska (Tamarix)
   Tiszafa (Taxus)
   Tűztövis (Pyracantha)

Ezüstös mozgalmasság

Bármelyik megoldást is választjuk, törekedjünk rá, hogy kerüljük az egysíkú megoldásokat. Használjuk ki a teret, igyekezzünk a határoló növényfalat úgy kialakítani, hogy legyenek beláthatatlan kertrészek, ívek és rejtekek. Ezek mozgalmassá teszik a keskeny területeket is, felfedezésre, a kert bejárása ösztönöznek. Később újabb növénytársításokkal további mozgalmasságot vihetünk a kertünkbe.

Egy látványos, izgalmas kert alapjait teremthetjük meg így, elkerülve a tujasorok izgalommentes, helyenként már-már a környezetszennyezés határát súroló sematikus látványát.

Kis magyar eltujásodás II.

2012-01-30T16:30:00.004+01:00

Drótba foglalt tujasor

Az első részben arról írtam, hogy az eltujásodás leginkább egy szemlélet elterjedésének köszönhető, ami a kert fogalmának meglehetősen egyszerű értelmezésén alapszik. Típusmondata: csak néhány tuját szeretnénk a kerítés mellé. Ha az elhatározást tett követi, akkor – ahogy az sok helyütt látható – a család a kerítés mellé katonás rendben tujákat ültet vagy ültettet, a telek többi részét általában gyepesíti. A tuják elültetésével aztán rendszerint a kert kialakítása véget is ér.

Mindebből kert ugyan nem lesz, a terület megmarad annak, ami: csak néhány tuja a kerítés mellett. Hogy ne így legyen, és a telken valódi kert jöhessen létre, abban egy kerttervező nyújthat segítséget. Kiderítheti például, miért akarnak sokan „csak néhány tuját” a kerítés mellé, és miért hiszik azt, hogy ezzel valóságos kertre tesznek szert.

Mindez általában néhány egyszerű okra vezethető vissza: a szomszédra, a kertkultúra hiányára, a kevés ismeretanyagra vagy az időhiányra.

1. Ragadós példa
Tipikus helyzet: a szomszédnál is tujasor virít a kerítésnél. Ez a másolási kényszer amúgy felerősödhet, ha a mintaként kinézett kert tulajdonosainak „jól megy”, ha sikeresek, ha az általuk közvetített életvezetési mintát a másolók követésre méltónak találják.

2. Ismerethiány
A tulajdonosnak gyors és megbízható megoldás a tuják alkalmazása, a képlet szinte el sem rontható, és az ötlettől a megvalósításig nem is kell rá túl sok időt fordítani. Lehetséges, hogy a családtagok szívesen ültetnének más növényeket is, de számukra a fű és a tuja jelenti „a” kertet, miután a kertről, a térképzésről, a növényekről, a lehetséges kialakítási lehetőségekről keveset vagy szinte semmit sem tudnak.

3. Időhiány
A tujasorok tulajdonosai általában nem szánnak kellő időt elképzeléseik teljes kibontására. Gyakran az építkezéskor megvívott apróbb harcok és komolyabb csaták – tudjuk jól: némelyik alaposan próbára teszi a legvastagabb kötélből font idegzetet is – után a családnak már sem kedve, sem ideje, de már türelme sincs azzal bíbelődni, hogy milyen növény határolja majd a kertet. Általában ilyenkor jönnek a tuják.

4. A kertkultúra hiánya
A tujasornak sajnos széles e hazában méltó társai akadnak. Néhány a teljesség igénye nélkül: traktorkerekekből készülő virágágyások, a neoncsövek alkalmazása növénytámasztékként, kőoroszlánok és műanyag kacsák a kertekben és azok a valamik, amiket következetesen sziklakert névvel illetnek.

Milyen szándék vezet az eltujásodáshoz?
Sokan azért szánják rá magukat a tuják ültetésére, mert szeretnék lezárni a kertet, és ehhez amolyan sövénysorként, sövénynövényként a tuját választják. Intim térre vágynak, meg akarják teremteni az én házam az én váram hangulatot, esetleg eltakarni egy nem túl esztétikus látványt a szomszédban. Az ötlet jó és magától értetődő, de a következtetés azonban – tuját kell ültetni, mert az télen nyáron takar – már nem állja meg a helyét. Mindebben persze szerepe van annak is, hogy helytelenül összekapcsolódik a tuja és a sövény fogalma, amit kétségtelenül felerősít az országszerte látható tujasorok látványa is.

Miért nem szerencsés választás a tujasor?

Nyílegyenes, mértani vonalak

Sokan akkor döbbennek rá, hogy valami hiányzik a kertből, amikor már túl vannak az ültetésen. Az amúgy is egyenes, a területen már-már mértani rendet jelző kerítés mellé egy szintén egyenes vonalú, a területet hosszirányában tovább nyújtó „vonal” képződik, ezúttal nem kerítésből, hanem tujából. A látvány egysíkú marad, nem jönnek létre be nem látható kertszakaszok, a területnek nem lesz mélysége és tagoltsága, ugyanakkor a tujasor magassági értelemben is egynemű részt hasít ki a térből.

Ráadásul a Magyarországon honos növények közül tucatszámra találunk térhatárolásra, sövény kialakításra sokkal alkalmasabb, tájba illő, a hazai viszonyoknak megfelelő növényeket. Az sem mellékes szempont, hogy ha egy kertben csak a tujákat használjuk, ezek a tömegesen telepített örökzöldek túlságosan ünnepélyes, vagy inkább kissé komor hangulatot idéznek elő.

Gyakran látni, hogy a növényeket túlságosan közel ültették a kerítéshez, így azok egy idő után belenőnek a kerítésbe. Van, ahol kifejezetten ez a cél, a két telektulajdonos közösen ültet tujasort, hagyva, hogy a növények belenőjenek a dróthálóba.

Mikor célszerű tujákat telepíteni?
A tujáknak igenis helyük lehet a kertben, de csak bizonyos feltételekkel. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor tuját csak mediterrán kertbe telepíthetnénk, ahol mindig van úszásra is alkalmas vízmedence, ahol nemcsak a növények kiválasztása, hanem az egész kert berendezése, kialakítása a mediterrán kertstílushoz igazodik. A tuja és a mediterrán kert ugyanis szorosan összetartozó fogalmak. Mediterrán stílus, vagy legalább stíluselemek híján a tujasor szinte leugrik a képről, sem funkciójában, sem látványában nem állja meg a helyét, önmagában tájidegen marad. (Az már messze vezető kérdés, hogy a szakmai elveknek tökéletesen megfelelően megépített mediterrán kert jó szívvel beilleszthető-e bármelyik hazai tájegység kertjébe…)

Ha megengedőbben vagyunk, tuját akkor is csak abban az esetben lenne szabad telepítenünk, ha a kert egy részében hangsúlyosan és következetesen mediterrán stíluselemeket alkalmazunk. A következő lehetőség telepítésükre – ezzel már-már a határesetek egyikénél vagyunk – az, ha a tujákat nem önállóan és nem tömegesen, hanem egy kompozíció részeként ültetjük a kertbe, például az előtérben lévő növények hangsúlyozására zöld háttér gyanánt, vagy a formák erőteljes kiemelésére.

A harmadik részben arról lesz szó, milyen növényeket és hogyan telepíthetünk, ha szeretnénk lezárni a kertet a kíváncsi tekintetők elől.

Kis magyar eltujásodás I.

2012-01-27T01:15:00.056+01:00

Nem kert, csak egy sor tuja

Hogy mi az eltujásodás?

Egy speciális kerti kór, egy szemlélet, egy hozzáállás, egy alapállapot, egy elnyújtott jóóóó lessszzzz az-szerű gondolat kiterjedése, egy nem is olyan újkeletű divat vagy mi, jó néhány éve biztosan tartja magát széles e hazában. Ragadós, nem veszélytelen kerti kór ez, könnyen, egyik pillanatról a másikra képes megfertőzni a gyanútlan kerttulajdonost.

Védekezni ellene kifejezetten nehéz, többféle tudománnyal kell ugyanis felvérteznie magát annak, aki harcba száll vele. A fertőzés ugyanakkor száz százalékos bizonyossággal felismerhető. Biztosan elérte azt, akinél elhangzik az eltujásodás típusmondata: „csak néhány tuját szeretnék a kerítés mellé”. És a mondatot sajnos sok esetben tett követi, ilyenkor a kert tulajdonosa a legközelebbi alkalmas (vagy annak látszó) helyen be is szerez néhány tuját, azt lelkesen el is ülteti az ideálisnak megálmodott helyre.

Tudományosan bizonyított tény, hogy az eltujásodás nemcsak a tulajdonoson képes elhatalmasodni, ugyanis gyakran fordul elő, hogy a család vagy a családfő tujasoros ötletét kertépítők váltják valóra.

Nem egy válogatós kór tehát.

Az eltujásodásnak ráadásul mellékhatása is van. Amikor a tulajdonos – vagy az eltujásodás kórokozóját hordozó kertépítő – befejezi az utolsó tuja ültetését is, a kór mellékhatásaként kertet lát maga előtt.

Ezzel szemben az igazság az, hogy néhány tuja a kerítés mellett sohasem lesz kert. Néhány tuja a kerítés mellett csak néhány tuja marad. (Ezt az elmúlt években néhány alkalommal sikeresen tudtuk elfogadtatni pompás tujasort megálmodó reménybeli kerttulajdonosokkal. Legalább ennyien viszont nem értették, mi rossz van egy szép hosszú tujasövényben, és miért írtuk ki a honlapunkra, hogy nem követjük a pillanatnyi divathullámokat, és miért nem vállaljuk néhány tuja elültetését katonás rendben, a kerítés mellé.) És ennél egy kertnek, de egy valamire való kerítésnek is több jár.

Megérdemli például, hogy a ráérősebb téli napokon eltöprengjünk kicsit arról, mire szeretnénk használni a kertünket, mit csinálnánk legszívesebben a tercián. Ha a válaszok között nem szerepel a mediterrán kert, az úszómedence, az úszás, a dél, a napsütés egyike sem, máris távolabb kerültünk a tujáktól. Ha helyettük a „nem szeretném a szomszéd lepukkant fészerét nézegetni óraszám” mondattal találjuk szembe magunkat, akkor sincs semmi okunk, hogy – úgy március vége tájékára – felírjuk naptárunkba: tuját beszerezni. Merthogy a tuja és a sövény nem kéz a kézben járó fogalmak, többtucatnyi jó megoldás létezik akár a belátás megakadályozására, akár a takarásra. Létesíthetünk sövényt virágzó bokrokból, lombhullató vagy örökzöld cserjékből, de felhasználhatunk ehhez lombhullató vagy éppen örökzöld fákat is. A variációk számának a fantázia – és ha ragaszkodni akarunk az igazsághoz, igen, időnként a pénztárca – képes csak határt szabni.

Színek és formák. Összhangban.

Ha bizonytalanok vagyunk, mert az interneten vagy a katalógusokban talált növények fotón nagyon szépek ugyan, de nem tudjuk eldönteni, hogy mutat majd mindez a kertünkben, kérjük kerttervező tanácsát. A kerttervezőt az Úr fényes jókedvében ugyanis direkt azért teremtette, hogy időben szóljon a családnak: a növény, amit fénykép alapján kiválasztottak remek, de néhány év múlva az egész kertet elfoglalja majd. És akkor a család a pihenésre szánt szabadidő minden percét ügyesen kihasználva helyes kis szerszámokkal felszerelkezve írtja majd a terjedő sarjakat. És egy ilyen kerttervező szakértő képes térben is látni, színeket, formákat összhangba hozni, egy jó kerttervező például időben szól a tulajdonosnak, hogy keskeny, hosszú telkét a legremekebb tujasorral is csak még keskenyebbé és még hosszabbá teszi.

Aztán egy kerttervező arra is képes, hogy erre speciálisan kiképzett füleivel kihallja a beszélgetés során a háziak elhangzó mondatai közül például ezt: „mindannyian imádjuk az őszi színeket”. És ha kihallja, akkor már csak egy lépés választja az attól, hogy a háziak elé tárja a meghökkentő valóságot: a tujákból alkotott sövénysor ugyan az idők végeztéig ott strázsálhat a drótkerítés mellett, de azon őszi színekből csak akkor fog megjelenni a rozsdabarna, ha a tuja kipusztul.

És akkor van még néhány apróság: legyenek-e ívek és formák a kertben („legyenek, hogyne, változatos, mozgalmas kertet szeretnénk…” hangzik ilyenkor, de sokszor), milyen színeket szeretne látni a család abban a kertben, milyen színeket nem szeretne ott viszontlátni, melyik évszakban pompázzanak virágzó növények, („minden évszakban, folyamatosan”) mi az elképzelésük télen a kertről és még vagy féltucatnyi hasznos kérdés.

És egy ilyen kérdezz-felelek után még az is kiderülhet, hogy a tujasor nem fog virágba borulni, hogy januártól januárig szép zöld lesz, hogy mozgalmassága és változatossága igen erősen a semmi és a valami között félúton, leginkább a semmi közelében lesz majd mérhető.

És gondos kerttervező ötleteket, kerteket, színeket és hangulatokat mutat a családnak, figyel a házra, a benne élők szokásaira, de mindenekelőtt a gondos kerttervező elmondja, hogy a kerítés melletti tujasor méltatlan ahhoz, amit kertnek nevezünk, még akkor is, ha „a szomszédnak is olyanja van”.

Méltatlan, mert egy kert élettel teli, egy kert maga a mozgalmasság, csupa szín, látvány, méltóság és hangulat, összhang és harmónia. Összhang nemcsak növények, hanem a lakók, a ház és a növények között is, aztán az épített és a természeti környezet között, egy kert felfedezésre váró csoda, egy kert maga a kikapcsolódás, élettér madaraknak, bogaraknak, rovaroknak egyaránt, és egyáltalán: egy kert nem egy hadrendbe állított növényfolyosó.

Ennél a kert és az ember is többet érdemel.

Zselnicemeggy

2012-01-20T20:10:00.004+01:00

Zselnicemeggy (Prunus padus)
(lepetitherboriste.net)

Vagyis Prunus padus. Vagy Padus avium. Vagyis májusfa. És idén már az év fája névvel is illethető.

Az idei év fája nem törekszik égi magasságokba, tízegynéhány méteres termetével a kisebb fák közé sorolható. Virágai igen illatosak és szép fehér fürtökben nyílnak, általában áprilisban, de legkésőbb május elején. Csonthéjas termése nyár közepére érik be, a borsó nagyságú fényes, koromfekete szemeket előszeretettel eszegetik a madarak, úgy látszik ők kedvelik a vadmeggy kesernyés ízét. Lombhullató fa, de ha kedve tartja, – ilyesmi azért nem mindennap esik meg zselnicemeggyéknél – megmarad bokornak.

Amúgy 1996-ban esett meg először, hogy az Országos Erdészeti Egyesület – Bartha Dénes kezdeményezésére – útjára indította az Év fája mozgalmat. Mára többszáz tanulmány és ismeretterjesztő írás látott napvilágot fa ügyben, és már országszerte tanulmányi versenyeket is rendeznek az aprónépek okulására. Az ötlet egyébként Németországból származik, a cél ott is hasonló volt: minél több érdeklődőt megismertetni azokkal a fafajokkal, amelyek valamilyen oknál fogva nem állnak a népszerűségi és ismertségi listák élén. Tavaly Magyarországon a Tiszafa (Taxus baccata), 2010-ben pedig az ezüst hárs (Tilia tomentosa) volt az év fája.

Ha kertünkbe szeretnénk ültetni, jó viszonyokat kell biztosítani számára, szereti a tápanyagban gazdag földet, és nem szalad világgá, ha a szokásosnál kissé nedvesebb föld veszi körül a gyökerét. Nem sértődik meg, ha árnyékos helyre kerül, de ha pompás virágzásában is szeretnénk gyönyörködni, nem árt, ha kissé naposabb helyet választunk neki. Azt viszont alighanem zokon veszi, ha a valamikori mészoltó gödör közelébe kerül, ugyanis a zselnicemeggy nem rajong a meszes élőhelyekért, és akkor még meglehetősen finoman fogalmaztunk. Erdőségeinkben is honos – egészen Kelet-Ázsiáig megtalálható – kedveli a folyóvölgyeket, a tápanyagban gazdag területeket.

A régi idők javasasszonnyai úgy tartották, hogy a fa kérgéből kinyert hatóanyag igen jótékony hatású a reumás megbetegedésekre, de használták szifilisz ellen is.

Ha a kertészetekben rózsaszín virágú zselnicemeggyel találkozunk, ne lepődjünk meg, ő a rózsaszín padus. Őkelme minden bizonnyal a Prunus padus ’Rózsaszín Hajnal’ lesz, egy magyar nemesítésű fajta, élénk rózsaszín virágokkal, vöröses levéllel, többnyire bokor méretben. Vagy a hozzá hasonló 'Colorata' fajta, ugyancsak rózsaszín virágokkal és vöröses levelekkel.

A kert télen

2012-01-17T20:30:00.011+01:00

Téli látványkert

A kert télen általában nem hemzseg a nyüzsgő látványosságoktól, egy téli kert leginkább amolyan ideiglenes valami, olyan átmeneti izé. Legtöbbször a kert télen csakúgy van. Ráadásul télvíz idején nem időzünk hosszasan a kertben, az évszakot igyekszünk átvészelni valahogy, aztán majd csak megérkezik a tavasz. A kert télen tehát általában mostohagyerek.

Pedig lehetne másképp is. Mondjuk akkor, ha tudatosan, már a tervezéskor úgy alakítjuk ki a területet – vagy erre kérjük meg a tervezőt –, hogy kertünknek kiemelkedő díszértéke, látványa legyen télen is. Hogy tudatosan segítjük a formák és a színek érvényesülését.

Ehhez persze nem árt néhány alapszabályt elfogadtatnunk magunkkal. Ezek egyike, hogy ősszel, amikor a kertbarátokon általában eluralkodni látszik a kert rendbetételének, takarításának vágya, a tökéletes látvány érdekében vissza kell majd fognunk magunkat.

Néhány ágyásban meg kell hagynunk pár évelőt abban a reményben, hogy a ráeső hó, a fagy az elszáradt növény látványát átalakítja, és varázslatossá teszi az összképet. Ebbéli reményünkben hidegben, hóban és fagyban sohasem kell csalatkoznunk. Hasonló visszafogottságra van szükség például a díszfüvek esetében is: ha téli látványkert a célunk, akkor nem szabad metszőollóval nekiesnünk minden díszfűnek. A dermedten bókoló, hósipkás vagy éppen zúzmarás kalászok és pomponok látványa megéri az őszi visszafogottságot.

Megfontolandó néhány, amúgy levágásra ítélt termést, elszáradt virágot is meghagynunk. Ugyancsak fontos a színek lehető legteljesebb figyelembe vétele. Érdemes az örökzöldeket úgy megválogatnunk, hogy a zöld, az ezüst és a kék különféle árnyalatai is jelen legyenek kertünkben. Egy hóval fedett vagy jéggel bevont ág más látványt nyújt egy harsányzöld és mást egy ezüst árnyalatú örökzöldön.

Más.
Egy kertben az örökzöldek helyes arányának megválasztása sok szempont figyelembevételével történik. Ezek egyike lehet a tél. A tervezéskor érdemes arra törekednünk, hogy területünkön minél inkább a természetben található állapothoz közelítsünk. Hegyvidéki telkünkön ne csináljunk mediterrán kertet narancsligettel, bambuszkerttel vagy éppen kaktuszokkal. Alföldi kertünkben ne erőltessük a sziklakertet, és feng shui kertet se álmodjunk magunkat csak azért, mert annak divatja van. A téli látványkerthez ugyanakkor hozzátartozik néhány örökzöld, helyénvaló tehát, ha a tervezéskor erre is gondolunk.

A télen virágzó cserjék és a fák különös színfoltjai lehetnek a téli kertnek. Ugyanilyen látványossággal örvendeztetnek meg minket azok a fák és cserjék, amelyek színes termései egész télen át az ágakon maradnak. Ennek rajtunk kívül a kertünket látogató madarak örülnek majd igazán. Biztos sikerre számíthatunk a magyal, a fagyal, a galagonya, a borbolya, a berkenye, a madárbirs és néhány díszalma esetében.

Ezek tudatos telepítése egyébiránt a látványon és a madárbarát kerten túl azért is fontos, mert napjainkra a hazai kertjeink látványos átalakuláson mentek keresztül: kertjeink eltujásodása szinte megállíthatatlannak látszik. Márpedig a lombos fák, a hazai ökológiai viszonyoknak megfelelő cserjék és évelők tervezése, kiválasztása és ültetése minden kertbarátnak, tudatos kerttervezőnek és kerttulajdonosnak fontos kell legyen. (A hazai kertek másik nagy divatja, a vízszintes kertek terjedése külön is megér egy misét: a kertek magassági értelemben sajnos sok helyütt egyáltalán nem léteznek. A nem ritkán meglehetősen magas költségvetéssel elkészült kertekben gyakorta egyetlen fát sem találunk.)

Válasszunk tehát bátran ne csak a cserjék és évelők, de az örökzöld és a lombhullató fák közül is a téli látványkertbe való, akár termésükkel is kiemelkedő díszértékkel bíró honos fajokat, fajtákat.
Meglepő, de megszokott, ismert növényeink képesek télen új arcukat megmutatni, amitől kertünk egésze is más képet nyújt. Egy jégvirágos, zúzmarás ág gyakrabban kicsalogat minket a téli kertbe, s ilyenkor jövünk rá, hogy a kert télen sem csupán az a terület, amin keresztül minél hamarabb a házba juthatunk.

Farkasboroszlán: illatos, szép, de mérgező

2012-01-12T15:26:00.007+01:00

Farkasboroszlán (fitoapteka.org)

Ha méhek lennénk, a hazánkban őshonos Farkasboroszlán (Daphne mezereum) alighanem az első helyek egyikén állna a kora tavaszi virágzó növények listáján. Ebből a szempontból tulajdonképpen mindegy is, hogy nem méhek vagyunk: a Farkasboroszlán nálunk is az első helyek egyikét foglalja el ezen a listán.

Már ami az illatot és a látványt illeti, mert amúgy mérgező növényről van szó, a téma avatott szakértői szerint leginkább mezerinről és dafninról. (A blogbejegyzőnek ezen a ponton önkritikát kell gyakorolnia: sem a mezerinről sem a dafninról nincsenek mélyreható ismeretei, hacsak nem tekintjük halovány ismeretanyagnak az alkaloid szót, melynek felemlegetése a két méreganyag apropóján egészen biztosan helyénvalónak tűnik.)

Persze, ha madarak vagyunk, akkor méregről szó sincs, madárként ugyanis nyugodtan eszegethetjük a farkasboroszlán szép vörös bogyóit, szárnyas barátainknak mindez semmiféle gondot nem okoz.

Nekünk viszont nem tanácsos csemegézni belőle, maradjunk inkább a látványnál és az illatoknál. Vannak helyek a Dunántúlon és az Északi középhegységben, ahol már a hóolvadás idején is virágzásnak indul – ilyenkor természetesen az ágain még nincsenek levelek –, a környéket pedig pompás illatával tölti meg. Előszeretettel tanyázik a ligeterdőkben, megtalálható a gyertyános-tölgyesekben és a bükkösökben is.

Nem nő magasra, 70-130 centiméter közötti, lombhullató cserjéről van szó. A fiatal vesszők sárgásbarna színűek, a virágok az erőteljes rózsaszíntől a bíborig minden árnyalatban megtalálhatók, de van fehér virágú farkasboroszlán is. Meghálálja a jó minőségű talajt, szereti a kissé agyagosabb földet és nem viseli el a tartós szárazságot. Inkább a félárnyékos helyeket kedveli és az sem árt, ha kissé savanyú talajt biztosítunk számára. Kiválóan kombinálható hagymás növényekkel vagy más, korán virágzó tavaszi cserjékkel, de helye lehet évelők között is.

Madár- és illatbarát kertek kedvelőinek ideális növény, februártól áprilisig mindenkit megörvendeztet látványával és illatával. Kérgéből gyógyszert készítenek, a népi gyógyászatban korábban rendszeresen használták övsömör és más bőrbetegségek gyógyítására. Latin nevében Daphnét, a görög nimfát őrzi.

Korai lonc, illatos lonc

2012-01-08T20:36:00.004+01:00

Korai lonc (mygarden.uphero.com)

Nem tudni, milyen volt az időjárás az 1910-es évek vége felé azon a napon, amikor Darmstadt város botanikus kertjében meglátta a napvilágot a Korai lonc (Lonicera x purpusii), de hogy megjelenésével napfényt varázsolt a kertbarátok legszomorúbb telébe is, az bizonyos.

Elméletileg lombhullató, gyakorlatilag télizöld, vagyis lombját nagyjából egészéből télen is megtartja. Úgy három méter magasra nő meg, piros bogyóterméseket nevel. Érdemes még tudni róla, hogy meghálálja a védett fekvést, amúgy megél a napon és a félárnyékban is. Ami azonban mindezeknél is kívánatosabbá teszi, az a téli virágzása. Merthogy ez a darmstadti születésű lonc fittyet hány a naptárra, és gyakran már decembertől márciusig, áprilisig hozza illatos, hófehér virágait.

Érdekessége, hogy idősebb korában a kérge gyakran hámlik. Amikor ágai a földig hajolnak, nem ritkán saját ötlettől vezéreltetve meggyökeresednek. Ültethetjük szoliterként, de a látvány és az illat valójában csak egy csoportot kialakítva érvényesül igazán. Normál kerti talajba ültessük, és igyekezzünk olyan helyet választanai számára, ami közel van a házhoz, a teraszhoz, vagy a kerti úthoz, hogy fantasztikus illatát a téli hónapokban is maradéktalanul élvezhessük.

Hasonlóan korán virágzik a Kínában őshonos Illatos lonc (Lonicera fragrantissima), neki viszont hiába keresnénk aprócska szőröket a veszőin, ugyanis a hajtásai és a vesszői is kopaszok. Némiképp alacsonyabbra nő, és megelégszik a két méteres magassággal. Valamivel később, január végén, február elején kezdi hozni hófehér virágait. Termése szintén piros, ezek júniusra a madarak nagy örömére mindenütt beérnek. Igényei azonosak a korai loncéval: védett fekvést kell tehát biztosítsunk neki, egyébként elviseli a félárnyékot is.

Virágos kert télen is

2012-01-06T17:53:00.019+01:00

Korai bangita (Viburnum farreri)

Virágos és illatos. Most, télen.

Ha arra vágyunk, hogy kertünkben már késő ősztől, a téli időszakban is legyenek virágzó cserjék, csak elhatározás kérdése: az ötlet minden nehézség nélkül megvalósítható a hazai éghajlati viszonyok közepette is. Merthogy van néhány örökzöld, félörökzöld vagy éppen lombhullató cserje, amelyik már télvíz idején virágba borul.

Korai bangita (Viburnum farreri)

A lombhullatók közül itt van mindjárt a bangita, közülük is a Korai bangita (Viburnum farreri). Nevéhez méltóan annyira korai, hogy gyakran már tél elején virágba borul. A faiskolákban általában Viburnum farreri néven találjuk meg őket, de ne essünk kétségbe, ha a Korai bangita név alatt a Viburnum fragrans feliratot látjuk: ugyanarról a növényről beszélünk. A korai bangita egyébként Kínából származik, általában három méteresre nő meg, ennél azonban némiképp fontosabb, hogy igen erőteljes illatú, rózsaszínes virágokat hoz. Ha olyanja van, enyhébb vidékeken már karácsonyra megjelennek csodás illatot árasztó virágai.

Levele is korán fakad, ősszel pedig pirosra színeződik. Jó vízáteresztő, humuszos talajban szépen fejlődik, és meghálálja a védett fekvést. Akkor sincs gond vele, ha nagyvárosi kertbe kerül, különösebb gond nélkül elviseli a városi klímát.

Meglehetősen hasonlít hozzá a Kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense), ő a korai bangita egy hibridje, virága kissé sötétebb annál. A Kikeleti bangitát az 1930-as évek elején állították elő, ő is felfelé törekvő ágrendszert nevel, ugyancsak három méteres magasságot célozva meg. Szintén képes meglepetést okozni tulajdonosának: már november elején virágba borul. Az igényesebb, szélesebb választékot kínáló kertészetekben érdemes szemügyre venni néhány fajtáját: Viburnum x bodnantense 'Aberconway', Viburnum x bodnantense 'Charles Lamont', vagy a Viburnum x bodnantense 'Dawn'.

Hasonló illatorgiával kényezteti a gazdát a lombhullató Illatos tündérfa (Chimonanthus praecox) is, amelyik némiképp magasabbra, négy-négy és fél méterre nő meg. Védett helyen már január-februárban megjelennek sárga, belül vörösesbarna virágai. Kínából származik – Európában a XVIII. század hatvanas éveitől ismert – és ő sem tiltakozik, ha védett helyre kerül, földje humuszban gazdag és jó vízáteresztő. Fiatalon kissé fagyérzékeny, ezért kezdetben némi téli takarást szívesen elvisel. A nagy falon túl igen nagy tisztelettel viseltetnek iránta, s ezt erős, leginkább vanília illatú virágainak köszönheti. A fantasztikus illat amúgy a szobába is becsempészhető, néhány napig vázában tartva kibírja a szobahőmérsékletet. Ritkítás vagy alakítás céljából csak óvatosan csattogtassuk körülötte a metszőollót, ugyanis virágokat csak a kétéves ágakon nevel. Nevében egyébként a chimon szó telet jelent, így akár korai virágzó vagy korai télen virágzó névvel is illethetnénk.

Végezetül a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány télen virágzó illatos cserje és fa, amelyek elültetésével érdemes megpróbálkoznunk.
Higancseresznye (Prunus subhirtella ’Autumnalis’) december-február, rózsaszín virágok
Korai lonc (Lonicera x purpusii) december-április, sárga virágok
Közönséges farkasboroszlán (Daphne mezereum) február-március, rózsaszín virágok
Varázsmogyoró (Hamamellis mollis) február-március, sárga virágok
Korai hóvessző vagy Fehér aranycserje (Abeliophyllum distichum) január/február-március/április, fehér virágok

Vizuális környezetszennyezés

2011-12-14T08:52:00.002+01:00

Jó lesz az, mondjuk sokszor, pedig már akkor tudjuk, nem igaz.
De elhisszük. Újra és újra. Akkor is, amikor megpróbálják elhitetni velünk.

Ilyenek vagyunk.
Milliárdokat költünk épületekre, gyakran olyanokra is, amelyek sem az őket körülvevő terekbe nem illenek, sem a város közegébe, ahol ezek a valóságos és virtuális terek évszázadok alatt csiszolódtak.

Ilyenek vagyunk.
Milliárdos épületeink köré sokszor csak valami zöldet csinálunk. Nem tervezünk, nem építünk, csinálunk. Összehozunk valamit. Az építési törmeléket bevetjük fűvel. Jó lesz az. Ezzel nyugtatjuk magunkat. Értékes köztéri virágtartóinkat romtalajjal töltjük fel, ebbe ültetjük a növényeket.

Jó lesz az, mondjuk ismét.
És hisszük, hogy így lesz.

Nem lesz jó. Nem lesz jó, ha csak bevetjük fűvel. És az építési törmelék sem lesz jó. Nem lehet megspórolni sem a tervezést, sem a gondos munkát. Nem megy. Még senkinek sem sikerült.

Másutt hamarabb rájöttek. Mi kitartóan próbálkozunk.
Évtizedek óta.

Nem fog menni.
Nem lesz jó, ha egy megyeszékhely többmilliárdos, vadonatúj épülete előtt néhány talicskányi maradék kavicsból és zúzott kőből valami sétányszerűt csinálunk. Nem lesz belőle sétány. Csak sétányszerű valami. Egy vicc. Egy ízléstelen, igénytelen, méltatlan holmi.

Vizuális környezetszennyezés.

A derékszögben megálmodott valamire rászórták az építkezésből megmaradt köveket, kavicsokat. Az így kialakított „útnak” értelme és használati értéke nincs, az egész, ahogy mondani szokták, leugrik a képről. De volt egy kis maradék kő és kavics, hát út lett belőle az egyik magyarországi megyeszékhely belvárosában.

Akár jelkép is lehetne. Jelképe az igénytelenségnek, a nemtörődömségnek, a megspórolt gondolkodásnak, a gazda nélküliségnek, az ész nélküli csinálásnak.

Kavics és kő összedobálva. Ilyenek vagyunk.

És vannak, akiknek ez is elég.

Földkupac kell

2011-12-04T16:52:00.003+01:00

Bár időnként nagyon úgy néz ki, az időjárás nem látszik követni a naptárlapokat, tél idén is lesz. És hideg is lesz. És vannak növények, akik nem szeretik a hideget, ugyan egy kandalló mellé nem ülnének be a zegernyébb időkben sem, de némi téli védelmet szívesen vesznek.

Közéjük tartozik az egyik legnagyobb kedvenc, a rózsa. A rózsa óvatos becslések szerint is legalább hétezer éve ismert – néhány akkori időből származó pénzérmén már rózsa díszítés található – az írásos adatok tanúsága szerint az időszámítás kezdetén eleink már vadul szemeztek, de az sem képezi vita tárgyát, hogy a rómaiak és a görögök kedvelt elfoglaltsága volt hosszasan bíbelődni velük.

Téli védelem tehát. Ehhez nem kell más, csak némi szabadidő, egy jó kapa, föld, szerves trágya és némi figyelem. Utóbbi azért, hogy a szemzési helyet és a növény szárait ne sértsük meg a kapával. Legjobb, ha 15-20 centiméteres kupacokat képezünk a tő körül, a felhalmozott földhöz gazdagon tehetünk érett szerves trágyát, komposztot vagy porított szarvasmarhatrágyát, ha nem jutunk hozzá máshoz. Ez a földréteg elegendő védelmet biztosít a rózsáknak részint a hideg, részint a kiszáradás ellen. A kupacok egészen március végéig maradhatnak a töveken, de lebontásukat gyakran elegendő áprilisban elvégeznünk. Ha a talajhoz közeli részeken levelek maradtak, ne röstelljük eltávolítani azokat, az ördög ugyanis – ezúttal gombás fertőzés képében – sohasem alszik: a leveleken a kórokozók vidáman áttelelhetnének.

S miközben töltögetünk, kapálgatunk az őszi kertben, szinte bizonyos, hogy eszünkbe jut az ismert mondás: nincsen rózsa tövis nélkül, amikor kapánkat fogó kezünket nagy lendülettel belehúzzuk majd egy-egy tüskébe. Ha pontosak akarunk lenni, és miért nem lennénk azok, a felszisszenést követő másodpercekben iziben át is írhatjuk a mondatot: nincsen rózsa tüske nélkül. Merthogy a rózsánknak nem tövise, sokkal inkább módosult bőrszövete van, ami szúrós tüske képében szokott némi kellemetlenséget okozni.

A módszer persze nemcsak a rózsáknál használható, a téli védelmet igénylő cserjéknél, évelőknél szintén elengedhetetlen őszi feladat.

Munkánkat két- és négylábú barátaink is figyelemmel kísérik, s ha biztonságosnak ítélik a terepet, azonnal megjelennek, hogy a földben megbúvó finom falatok után kutassanak.

Érdemes tehát ilyenkor egy fényképezőgépet is kezünk ügyében tartani, hogy kerti albumunkba megörökíthessük őkelmüket.

Ásni jó

2011-11-30T14:44:00.000+01:00

Bár a jó cselekedetek között eddig hivatalosan a gyaloglás és az olvasás szerepelt, a magunk részéről úgy döntöttünk, a sorba az ásást is felvesszük.

Ásni egyébként több okból is jó.
Jó, mert az ember nem gubbaszt a négy fal között idióta televízióműsorok rabjaként. Jó, mert az ásás megalapozza a porhanyós tavaszi talajt a zöldségeskertben. Jó, mert az őszi kert képéhez hozzátartozik egy szépen felásott parcella. Jó, mert az ásás lehetőséget teremt némi tápanyag földbe juttatására. Jó, mert természetközeli, mert emberközeli tevékenység, és jó, mert jó dolog szöszmötölni ősszel (is) kissé a tercián.

Ásni többféleképpen lehet.
Lehet úgy ásni, hogy az ember szétterít a talajon némi érett szervestrágyát, és komótos mozdulatokkal hantról hantra beleforgatja azt a földbe. Ezenközben igyekszik a fejetetejére fordított rönköket lehetőleg egy darabban visszadobni az árokba, hogy majd a téli fagyok végezzék el a többi munkát.

Az ásásnak méltósága van.
Az ásással nem lehet kapkodni, az ásást nem lehet innen-onnan lecsípett öt perc alatt, sietősen letudni. Az ásásnak pontos forgatókönyve, szertartásszerű mozdulatsora és kimért, ütemes ritmusa van. Az ember a szemével kikeresi a legalkalmasabb pontot, ahová leszúrhatja az ásóját, az elsőre kinézett, és akkor minden kétséget kizáróan tökéletesnek tűnő hely az utolsó előtti pillanatban mégsem mutatja magát tökéletesnek, úgyhogy általában – ha csak egészen kicsit is, de – igazítani kell a helyszínen. Aztán azonos mélységben – nem magasabbra és nem is mélyebbre – lenyomni az ásót, kifordítani a földet, mindezt ritmusosan, tempósan, de nem sietve.

Lehet úgy ásni, hogy az első sor földet kitermeljük a felásandó területről, azt gondosan talicskába tesszük és elvisszük a terület végére. Az árok alját feltöltjük szerves trágyával, majd hozzálátunk az ásáshoz. A második sorból kikerülő földet az árokba forgatjuk, a második sort ismét feltöltjük szervesanyaggal, és ezzel a módszerrel haladunk végig a földükön. Amikor a végére érünk, egészen közelről és a gyakorlatban nézhetjük meg, hogyan lesznek az elsőkből utolsók, a talicskás földadagot ugyanis az utoljára maradt árokba tesszük.

Aztán várunk tavaszig.
Mondjuk az nem árt, ha ásás közben kezünk ügyében van egy vödör vagy más alkalmatosság, és a felszínre kerülő fémet, követ és egyéb huncutságot abba dobáljuk bele. Ha nehéz, agyagos talajjal van dolgunk, néhány talicska folyami homok nagy segítségünkre lehet, a trágyával együtt azt is ássuk be a földbe.

Használhatunk talajjavító anyagokat is, elsősorban Bontonit, Alginit vagy Cofuna jöhet szóba, de némi Futor is jól jöhet. Ha nem jutunk hozzá érett, tisztességes – vegyszer- és antibiotikumtól mentes – trágyához, vásárolhatunk porított szarvasmarhatrágyát, ez egy szagtalan jószág, némelyik gyártó törköllyel vegyesen hozza forgalomba. Ha kertünkben sok a falevél, azt is szétteríthetjük a felásandó területen, kiváló zöldtrágya alapanyag csakúgy, mint az őszre felkészített gyepről lejövő nyesedék, ráadásul ha így járunk el, földigilisztáink alighanem imába foglalják majd nevünket.

Trágyát a gyepnek!

2011-11-20T12:43:00.014+01:00

Ha kertünk gyepes területén már nem kell azzal számolnunk, hogy még zsákszámra gyűjtögethetjük a lehulló faleveleket, megtörtént a tél előtti utolsó fűnyírás is, elvégeztük a gyepszellőztetést, nincs más hátra, mint megfelelő tápanyagot kijuttatni a területre. Erre két lehetőségünk is van. Az egyik, hogy egy kis homokkal, komposzttal vegyes jó minőségű, gyom(mag)mentes termőföldet terítünk szét a gyepen. Erre a célra egyébként használhatunk érett szerves trágyát is, ez a hagyományos NPK (nitrogén, foszfor, kálium) műtrágyáknál sokkal jobb megoldás, mivel a szerves trágya a tápanyagokat lényegesen hosszabb ideig biztosítja a gyep számára. Igaz, ennél a megoldásnál sokszor előfordul, hogy a nitrogén túlságosan gyorsan mosódik be a talajba, emiatt a gyep ezt nem is tudja kellő hatékonysággal hasznosítani.

Ha gyepünk inkább díszgyep célokat szolgál, már-már a pázsit kategóriába tartozik, érdemes kifejezetten a gyep számára kifejlesztett, őszi, hosszú hatású műtrágyákat használnunk. Ezek „alkotóelemeit” a gyártás során úgy állították össze, hogy három-öt hónapon keresztül biztosítsa a tápanyagokat a fűnek, ezzel a tavaszi indulást is segítve.

A hosszú hatású műtrágyák – ma már jó néhány gyártó kínál ilyen termékeket a piacon – mindegyikét egy növényi alapú burokkal veszik körül. Ez a növényi gyanta kettős célt szolgál: egyrészt megakadályozza, hogy a szemcsékben lévő tápanyagok gondolkodás nélkül, teljes mennyiségben a talajba jussanak. Másrészt biztosítja, hogy a kijutás, vagyis a tápanyagok feltáródása hónapokig eltartson. Amikor a talajban lévő víz áthatol ezen a környezetbarát gyantarétegen, a gömböcskék belsejében lévő tápanyagok elkezdenek kioldódni, mindez folyamatos felszívódást tesz lehetővé. A folyamat legvégén a megmaradó gyanta burok bomlik el, akkor, amikor a kertek alatt mászkál már a tavasz. A gyártóknak meg olyanjuk van, hogy a gömbök köré különböző vastagságú gyantaburkot vonnak, ezzel állítják be azt, milyen hosszú idő alatt oldódjanak ki a tápanyagok a műtrágyából.

Az őszi gyeptrágyázással nem az a célunk, hogy ész nélküli növekedésre bírjuk a füvet. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy kijuttatott tápanyagokból a gyepünk bőségesen tudjon bespájzolni magának a zegernyébb időkre.

Minden gyártó részletes használati utasítást ad a termékekhez, de általánosságban a 40-50 gramm négyzetméterenkénti mennyiséggel kell számolnunk. Ha kertészeti boltokban, árudákban hosszú hatású, őszi műtrágyákra vadászunk, olyat keresünk, amelyiken az NPK arány a 14-5-21 arányú, vagy ennek megfelelő. Akkor se essünk kétségbe, ha olyat találunk, amiről még egy szám és képlet néz le ránk, ez általában MgO, ami mellett a kettes vagy a hármas szám található. Ilyenkor novemberben érdemesebb alacsonyabb nitrogén tartalmú terméket választani, némelyik őszi gyeptrágyánál ez a szám akár nulla is lehet.

A műtrágyák kijuttatását kézzel is elvégezhetjük, de ehhez a művelethez vételezhetünk egy kerekes szórókocsit, az álmoskönyvek szerint ezt használva nagyobb az esély a tápanyag egyenletes kijuttatására.

Hulló falevelek

2011-11-15T14:14:00.006+01:00

Hallgatni róluk Yves Montand hangján egy régi slágert némiképpen kellemesebb, mint gereblyével, talicskával, zsákkal és minden lehetséges gyűjtőeszközzel felszerelkezve halmokba gereblyézni őket.

De ilyenkor ez van: bokáig falevélben.
És ilyenkor az is van, hogyha Monsieur Montand kisterceit hallgatva sokáig mélázunk a meleg szobában, a felgyülemlett falevelek alatt annak rendje és módja szerint kipusztul a fű. Úgyhogy hallgassunk zenét, ha kedvünk tartja, de szakítanunk kell egy kis időt a gereblyézésre is.

Példának okáért az összegyűjtött lombot elteríthetjük a veteményeskert földjében, hogy gondos mozdulatokkal beásva, megalapozzuk a tavaszi zöldségeskert talaját. Hasonló céllal összehordhatjuk a komposztra, szépen rétegesen, szerencsés esetben egy-két év múlva remek talajjavító anyagot kapunk. Ha olyan növényeink vannak, amelyek némi takarást igényelnek télire, az összegyűjtött lombot erre a célra is kiválóan hasznosíthatjuk. Ha fügefánk még kicsi, körbekeríthetjük dróthálóval, amit karókra rögzítünk, és az így keletkező hengert feltölthetjük az összegereblyézett falevelekkel.

Ha környékünkön rendszeresen portyáztak nyáron sünök, egy-egy korhadó faágból, rönkdarabból, összegyűjtött falevélből pompás téli szállás készíthető számukra. De a leveleket felhasználhatjuk a fülbemászó téli tanyájának berendezésére is, ehhez egy faodút is lehet készíteni nekik, de beérik egy – akár fejtetőre állított – cseréppel is, amit felkötözünk valamelyik fa ágára és megtömjük falevéllel. E luxuslakosztály téli kényelmében megpihenve, derék barátaink tavasszal százszámra tüntetik majd el bábokat, lárvákat és levéltetveket. Egyesek számára elképzelhetetlen, de tény: a fülbemászó a legkevésbé sem szeret fülbe mászni, annál inkább hasznunkra van a biológiai növényvédelemben.

Akárhogy is döntünk, hulló falevél nem maradhat a pázsiton, utóbbinak ráadásul ilyentájt késő ősszel nem árt egy lazító kúra, némi tápanyagfeltöltéssel kombinálva. Úgyhogy gereblyére fel, irány az őszi kert!

Krizantém, az aranyvirág

2011-11-07T23:00:00.006+01:00

Akárhogy is van, a krizantémmal már csak úgy jártunk: leginkább temetőbe szánt virág lett belőle. Halottak napja táján a legkülönfélébb nagyságú és formájú krizantém árasztja el a virágárusok boltjait, és a temetők kapuinál krizantém árusok hada üti fel tanyáját. (Néhányan valami különleges, általam ismeretlen okból restellik végig kiírni a nevét, ezért csak röviden annyit biggyesztenek a vázák elé tett papírlapra: krizi. Mondjuk ki nyíltan: trendi dolog ez manapság, virágárusaink ezzel hódolnak a legújabb divatnak, ami burgit csinált a burgonyából, salit a salátából, kovi ubit a kovászos uborkából, marhapörit a marhapörköltből, és kivimüsit a kívánságműsorból.)

Amikor a krizantém Európába került, az emberek még nem dobtak egy sms-t egymásnak, hogy mikor s hol talizzanak, az élet némiképp egyszerűbb volt, és lassabb mederben folydogált. A XVIII. század végi Európában alig telt el pár év, és a krizantém a legnépszerűbb virágok egyike lett. Neve a görög arany és virág szó összevonásából keletkezett.

A virág- és kertészetkedvelő Európa tehát akkortájt a krizantém bűvöletében élt, miközben a virág már évezredek óta ismert és szeretett növény volt néhány ezer kilométerrel keletebbre. Hogy mikor és hol írhattak, tudhattak róla először, nem tudni, de az bizonyos, hogy több mint háromezer-ötszáz évvel ezelőtt már egy város is viselte nevét Kínában. Diadalútja innen Japánba vezetett, ahol is a császári udvar ékessége lett, még a címerben is helyet kapott. Mi több, az 1870-es években egy kitüntetést is elneveztek róla, az arany krizantém a Crysanhtemum rend jelvényében kapott helyet.

Rendkívüli népszerűségét jelzi, hogy a statisztikák szerint vágott virágként másfél milliárd szálat adnak el belőle a hollandiai, leginkább a tőzsdei kereskedés mozgalmasságával vetekedő virágárveréseken évente. Létezik olyan ranglista is, mely szerint a krizantém a rózsa népszerűségével vetekszik.

Ma már egyébként a korábbi évek klasszikus temetői – fehér vagy sárga – krizantémjain kívül színpompás és vidám, nevéhez méltóan ragyogó fajták kaphatók, nem csak szabadföldi, cserepes változatban is. Ezer ágú, tömött virágú lila, rózsaszín, bordó, sárga, narancs és ezek fantasztikus színkeveréke jellemzi őket. A kerttervezők szerencsére felfedezték e változatosságot, színgazdagsága miatt helye van az őszi kertben, amikor amúgy sem túl sok élénken és gazdagon virágzó szabadföldi vagy cserepes virág áll rendelkezésre. Igen jól társítható díszfüvekkel, de szemet gyönyörködtető kompozíció hozható létre néhány fűszernövény, például rozmaring, zebrafű vagy éppen tűzeső együtteséből.

A cserepes krizantém tulajdonképpen egy gömb, félgömb vagy éppen ernyő alakú változat, hihetetlen mennyiségű virággal. Ha úgy tartja kedvünk, és miért ne tartaná úgy, ki is ültethetjük a kertbe. Rövid nappalos növény, ez azt jelenti, hogy olyankor támad kedve virágot hozni, amikor a napos, vagy inkább fényben gazdagabb órák száma csökkenni kezd. A krizantémmal amúgy virágnyelven üzenhetünk is: ha fehér, akkor az igazságot jelképezi, ha sárga a visszautasítást, a vörös pedig a kitartó szerelmet.

Kínában gyógynövényként is számon tartják, bort is készítettek belőle, az álmos könyvek hosszú életet jövendöltek e borból rendszeresen kortyolgatóknak. De használták megfázás elleni szerként éppúgy, mint emésztési problémákra. Léteznek ehető változatai – a kínai krizantémnek nevezett Chrysanthemum morifolium, vagy a tavaszi krizantémként, koronás margitvirágként is ismert Chrysanthemum coronarium –, ezek salátának, húsos ételek mellé köretnek kiválóak.

Egyedül

2011-10-28T22:49:00.012+02:00

Sokszor elnézem ezt a fotót.

A hófehér szirmokat, a körülöttük porrá száradó leveleket, a szál virág méltóságát, magáért való egyszerűségét. Csak néhány nap után gondoltam rá, hogy lefényképezzem. Hogy így is megmaradjon. Sokszor megálltam mellette a kertben, néztem, ahogy fehérlett a pusztuló földben.

A földben, melynek illatával sok mindent felkavar a szél, a félig nyitva hagyott istálló ajtaján kibuggyanó melegszagot, a szénapadlás rejtelmeit, emlékeket, a kopott széktámlára vetett vállkendő rojtjait, apám diópálinkájának illatát, régi éveket, anyám hangját, a cserépkályha elé rakott fahasábok szagát, a sülő alma illatát, szelet zsíros kenyerek ízét, az őszt, a varjak károgását, a kupacokba hordott trágya szigorú rendjét, a reggel frissességét, az ásó érces koppanását, az aranyló színeket, és könyvek lapjait, melyeken komótosan ballag az idő, s Matula ott ül a nádkunyhó előtt.

Szeretem ezt a fotót.
A virág dacosságát, ha van neki ilyesmije egyáltalán.

Szeretem, mert néha elhiszem, hogy nincs is mulandóság, csak az alkotó ember van, mindenki a maga kertjével, virágaival és gyomjaival, életeivel, álmaival, terveivel. Szeretem, mert ebben a fotóban benne van minden, ami ott van tavaszban, nyárban, őszben és télben, benne a naptárlapok gyorsuló forgásában, s mert benne van a volt, a van és a lesz.

Szeretem, mert magamat, magunkat látom benne. A teremtő munkát, az örömöt, s csak néha az elmúlás stációit.

Sokszor elnézem ezt a fotót...

Levegőt!

2011-10-25T00:15:00.005+02:00

Ezt amúgy József Attila is mondta, de esetünkben maradjunk most inkább a gyepeknél, és így ősz táján biztosítsunk nekik némi levegőt. Ezt egy kisebb terület esetén megtehetjük egy gereblyével is, gondosan eltávolítva a fűszálak közötti összetömörödött, elhalt részecskékből összeálló filcréteget.

Ha nagyobb területről van szó, egy gyepszellőztetőt kell igénybe vennünk, kötött talaj esetén merészkedjünk mélyebbre, egyébként elégedjünk meg a szokásos mélységgel. Ne ijedjünk meg, hogy lassan novembert mutat a naptár: ha szükséges, bátran vessük felül a megkopott részeket, tavasszal a most elvetett magvak növekedésnek indulnak majd. A metódus a következő legyen: a fűmagot keverjük össze jó minőségű földdel, terítsük el, végül a területet hengerrel járjuk meg. Egyébként sok helyütt még ma is használják a régi módszert, a hó alá vetést, ilyenkor a fűmagot késő ősszel, kora télen vetik el, március áprilisra aztán szinte magától kizöldül a gyep. Persze ez a módszer nem minden esetben válik be – hó nélkül meglehetősen bizonytalan a végeredmény – fűvetésre léteznek ennél biztosabb megoldási módok is.

Ha ősz, akkor nemcsak gyepszellőztetés, hanem gyeptrágya is.

A gondos gazda igyekszik megfelelő trágyázással felkészíteni a gyepet a télre. Ezzel azt próbálja elérni, hogy feltöltődjenek a gyökerekben az őszre igencsak kimerült tápanyagkészletek. Ma már biztonsággal használhatunk hosszú lebomlási idejű gyeptrágyákat, számos cég kínál jó minőségű, megbízható termékeket. Ezekben az őszi gyeptrágyákban egyébként a kálium található meg a legnagyobb adagban.

A gyeptrágyát érdemes az utolsó fűnyírás, illetve az ezzel egybekötött gyepszellőztetés idején kijuttatni, a tápanyagok folyamatosan, hónapok alatt bomlanak le. A sorrendet ne változtassuk meg: először a fűnyírót, és csak azt követően használjuk a gyepszellőztetőt. A gyártók a tápanyagokat apró gömböcskébe csomagolják, ezeket legtöbbször gyanta alapanyagú burok veszi körül, ami fokozatosan engedi át a gyep gyökérzete számára szükséges elemeket.

Ilyenkor ősszel a gyepet akkor érdemes utoljára lenyírnunk, amikor biztosak lehetünk benne, hogy már nem növekszik. Ebben a későre nyúlt, időnként tavaszias őszben ez valószínűleg éppen napjainkra esik. Fűnyírás és gyepszellőztetés előtt természetesen a lehullott faleveleket, letöredezett ágdarabokat gondosan el kell távolítanunk a gyepről. Az sem válik a gyepes terület hátrányára, ha ősszel vékony rétegben jó minőségű termőfölddel – kötött talajok esetén a földet folyami homokkal kell kevernünk –, mint a sütemények tetejét a porcukorral, vékonyan beszórjuk az egész területet.

Végezetül egy hasznos tanács a kerttulajdonosoknak: bármekkora késztetést is éreznek, a fagyok beköszöntével ne mászkáljanak fel s alá a gyepen, ezzel ugyanis minden korábbi előkészítő munkát tönkre tehetnek: a fagyott fűszálak nagyon nehezen heverik ki a taposás okozta károkat.

A múmia bosszúja

2011-10-12T21:51:00.012+02:00

A mi múmiánk csendes, türelmesen fajta. Heteken át csak üldögél az ágon, nem zavarja sem eső, sem napsütés, ilyen réveteg, szinte szemlélődő típus. Amúgy egy lélektanilag fontos pillanatra vár: a faképnél történő hagyásra. Amikor a gazda otthagyja őt ősszel a fa tetején. Vagy a fa alatt. Merthogy múmiánk szívesen időzik a fűben, a bokrok alatt is.

Az igazság az, hogy múmiánk eredetileg nem született múmiának, csakhogy időközben a fát megtámadta a Monilinia laxa, vagy a Monilinia fructigena. Ennek a szépnevű szörnyetegnek meg olyanja van, hogy kórokozói a gyümölcsmúmiákban méltóztatnak áttelelni, hogy aztán tavasszal nekiálljanak megtámadni a virágokat, az ágvégeket vagy a terméseket, és újra minden kezdődjön elölről. A virágok egyébként már bimbós állapotban képesek megfertőződni, ez aztán ha nem is pillanatok, de hetek alatt átterjed a hajtásokra is. A forgatókönyv ilyenkor a következő menetrend szerint alakul: az ígéretesnek mutatkozó rügyek hervataggá válnak, a virágok elpusztulnak, aztán ugyanez történik a hajtásokkal, őket a termőgallyak követik, hogy végül a gyümölcsök is rothadásnak induljanak. Esős, hűvös időjárás esetén a folyamat gyorsabb, és a pusztulást a legkülönfélébb sebek is segíthetik, akár a ráérő rovarok erőteljes harapásai, vagy egy komolyabb jégeső okozta sérülések.

Ha már a sebeknél tartunk, nem árt megjegyezni, hogy a fertőzés gyümölcsrothasztó formája szinte csak a sebeken keresztül okoz károkat, a termés felszínén szép koncentrikus körök jelennek meg, barna, penészes foltok kíséretében, aztán a gyümölcs vagy lehullik, vagy múmiává alakul. Ha ez megtörténik, és a gondatlan gazda nem gyűjti össze a múmiákat, bizton számíthat a múmia bosszújára: az áttelelő gombafonalak tavasszal kiadják a parancsot a konídiumok kialakulására, és máris készen van egy szép tavaszi fertőzés.

A gyümölcsmúmiákat tehát aprólékos munkával le kell szednünk a fáról, aztán guggulóállásba ereszkedve, körbe kell járnunk a fa alját, és onnan is fel kell szednünk az összes mumifikálódott gyümölcsöt. Az sem árt, ha arra is szánunk időt, hogy drótkefével alaposan megtisztítsuk a kérget nemcsak a törzsön, hanem a vastagabb ágakon is. A tökéletes védelem érdekében néhány szakértő rezes vagy kénes lemosó permetezést is ajánl szintén még ősszel, amit aztán télen szinte kötelező jelleggel meg kell ismételni, hogy megakadályozzuk a gomba áttelelését.

Az sem árt, ha a múmiák begyűjtése némi metszéssel is párosul, ilyenkor az elszáradt hajtásokat kell levágnunk legalább 10-15 centiméteres darabot az egészséges vagy annak látszó fás részekből is eltávolítva.
Permeteznünk pedig majd tavasszal, a rügyfakadás és a virágzás közötti időszakban kell, de az sem kizárt, hogy hátunkra kell vennünk a permetezőgépet akkor is, amikor már virágba borultak a fák.

Kérdés tehát, mit csináljunk most, amikor ég nyílnak a völgyben a kerti virágok, az összegyűjtött múmiákkal és a levágott ágdarabokkal?

Vegyük kölcsön az amúgy szerencsére nem bevált mozgalmi elképzelést – a múltat végképp eltörölni –, és törekedjünk a totális megsemmisítésre. Mondjuk égessünk el mindent, ez a legbiztosabb megoldás. (Egyébként ugyanígy kell eljárnunk a molyok által fertőzött, sérült gyümölcsökkel, levelekkel is, ezekből ugyanis előszeretettel bújnak ki a kártevők, hogy biztosra menve tönkretegyék a következő évi termést.)

Ha mindezekhez a munkálatokhoz szakértőkre lenne szükségünk, forduljunk bizalommal kertészeti vállalkozásokhoz, a magunk részéről ehhez jó szívvel ajánljuk növénydoktori tudományokkal is felvértezett munkatársainkat.

Nagyon savanyú, és nem is a mienk

2011-09-29T07:17:00.011+02:00

Mármint a japánbirs termése.

Amiről László barátom azt kérdezte a minap, meg lehet-e enni. S amire rövid töprengés után azt válaszoltam, hogy tulajdonképpen meg, némi cukor és konyhai furfang kérdése az egész.

Merthogy ami a sárgaságát illeti, az még rendben volna – ebben tehát minden kétséget kizáróan mutat némi hasonlóságot Virág elvtárs magyar narancsával –, ám a savanyú íz ügyében alighanem messze lepipálja azt.

A téglapiros japánbirs – Chaenomeles japonica – termése ugyanis kétszer állt sorba, amikor a savanyú ízt osztották. Ahhoz tehát, hogy az Ázsiában (na jó: Angliában is) jóval ismertebb és kedveltebb, szeptember végére beérő csemegét élvezetessé tegyük, nem árt némi cukrot, kezdetnek pedig kis türelmet vételeznünk. A leszedett gyümölcsöt ugyanis pár napig pihentetnünk, ha tetszik puhítanunk kell, s csak ezt követően kezdhetünk hozzá a hámozáshoz. Ki is kell magozni, és máris jöhet a cukor. Ugyanannyi cukor, amennyi a gyümölcs tömege. És kell még a Virág elvtárs féle magyar narancsból is. Tényleg kell bele, a citrom leve emeli majd ki jobban a birszselénk szép aranysárga színét.

A recept.

Vizet forralunk, ebben puhára főzzük a felszeletelt gyümölcsöt. Gyümölcse válogatja, de a művelet órákig is eltarthat… Ha megfőtt, a szeleteket kivesszük a léből. Innentől kétféle megoldás is kínálkozik.

1. A vízből újra és újra cukor hozzáadásával szirupot készítünk, amikor majdnem kész, beletesszük a gyümölcsszeleteket, felforraljuk az egészet, majd üvegbe téve némi dunsztolásnak vetjük alá.

2. A puhára főtt szeleteket belegyömöszöljük egy gézbe, az egészet felkötjük és végtelen türelmünkről újabb tanúbizonyságot téve, megvárjuk amíg a lé méltóztatik lecsöpögni. (Ha valamilyen rejtelmes okból nem lenne tíz-tizenkét órányi szabadidőnk efféle huncutságokra, kézbe kaparinthatunk egy szitát, és azon is átpaszírozhatjuk az egészet.) Az így nyert léhez literenként durván egy kilogramm cukrot adva az egészet lassan – és türelmesen – forrásig hevítjük. A habot leszedjük, és amikor a szirup elérte a zselés állapotot, az eljárást befejezettnek nyilvánítjuk. Üvegbe töltve, hűvös helyen tároljuk.

Ez a tárolás aztán mindaddig tart, amíg egy szép őszi vagy téli estén eszünkbe nem jut, hogy vadhúsok mellé vagy szelíd házidisznók jobb részéből készült sültekhez kanalazzunk magunk vagy vendégeink tányérjára. De könnyen megeshet, hogy a napszak reggel lesz, akkor pirított kenyerünkre kenjük majd, és harsogó harapásokkal tüntetjük el a kenyeret s a zselét egyszerre.

Ha konyhai művelet nélkül, szimplán imádjuk a japánbirset, akkor is van okunk az örömre: a japánbirs élénkpiros virágaival, sötétzöld leveleivel örömet varázsol az áprilisi, májusi kertekbe. Ültethetjük szoliterként, de virágos sövénynek is nagyon mutatós. Nincsenek extra igényei, szereti a napos, világos helyet, ha jót akarunk neki, nem ültetjük meszes talajba, és gondoskodunk megfelelő vízellátásáról is.

Merész, de érdekes hatást érhetünk el, ha kora tavasszal virágzó cserjék közé ültetjük, mondjuk a friss sárga virágokat hozó aranycserjék – Forsythia – közé.

Nem mese ez

2011-09-07T09:15:00.006+02:00

Hol válság van, ott válság van. Cégek mennek csődbe, boltok zárnak be, és egyre többen várják, hogy kifizessék végre hónapokkal korábbi számlájukat. Válság van.

Mindebből alighanem a kerti törpéket árusító kereskedések semmit sem éreznek. A kerti törpe szépen fogy. A kerti törpe lassan elengedhetetlen tartozéka lesz a honi magánkerteknek. A kerti törpének divatja van. A kerti törpének lerakatai is vannak szerte az országban, ott sorakoznak a törpék a fő és mellékutak mellett, pirosló sapkával, közöttük idióta vigyorú műanyag gólyák vagy gémek álldogálnak, akad, ahol műanyag gémeskút is beszerezhető.

Ugyanitt rendszerint békák is vásárolhatók hozzájuk, meg kacsák, ha lúd, hát legyen kövér. Egy-egy ilyen törpe lerakatban további hasznos holmikra is szert tehet az igénytelen kertbarát: vehet kőoroszlánokat, darázsderekú vízhordó lányokat, műmohás sziklákat, őzikét, esetleg műanyag kutyát vagy éppen szamarat. Ha így megy tovább, hamarosan megjelenik a patinásított autógumi, lesz majd fényes és matt változatú többféle méretben, esetleg ezt is készletben kínálják, egy nagy autógumiba csökkenő átmérőjű kisebbek lesznek majd elhelyezhetők, a modern design és az ízléstelenség legnagyobb dicsőségére.

Valamikor a hetvenes években a neoncsöveknek volt divatja. A neoncsöveket leginkább az előkertekben helyezték el a derék polgárok, karó, útjelző vagy amolyan növénytámasz gyanánt. Voltak még színes, nagyméretű égők is, a teraszokon pedig a betonba álmodott barna vagy zöld, esetleg – pusztán a kellő ritmus érdekében – váltakozva beágyazott sörösüvegek.

Aztán a kertekben is megtörtént a rendszerváltás, a neoncsöveket felváltották a törpék. Először klasszikus törpék jöttek, kötéllel, csákánnyal, mígnem valaki kitalálta, hogy ezek a törpék akár hegedülhetnének is. Úgyhogy ma már a kerti törpék hegedülnek, talicskát tolnak, gitárt cipelnek, de van lasszót dobó és vadászatra induló tagja is a seregnek.

És ahová ezeket elhelyezik, azt a valamit kertnek nevezik. Díszkertnek. És tesznek bele medencét, amikben műkacsák uszikálnak, partjain koronás békák mosolyognak, aztán ebbe a kertnek hívott rettenetbe rendszerint térburkolat is kerül bőséggel, az oldalhatárokra pedig tujasövényt ültetnek és kész. A megrendelő elégedett, a sövény szép egyenes, a kerti törpe vidám, és az oroszlánok is gyorsan a helyükre kerültek.

Volna tehát itt feladat bőven kerttervezőnek, kertépítőnek egyaránt. Először is nemet kellene mondani a törpékre, a kacsákra, az elemes brekegő békákra, az összecsukható gémeskutakra és az oroszlánokra. Aztán beszélni kicsit a kertkultúráról, a giccsről, az ízlés mibenlétéről, arról, hogy a törpék, a kőoroszlánok, a műanyag kacsák, a brekegő békák, a műanyag gémeskutak és a kert egymást kizáró fogalmak. Megmutatni a szépet, ha kell a művészit, mondjuk Vertel Andrea vagy Pogány Gábor Benő munkáit.

A kertkultúrát máshogy. Ahogy lennie kell. Térben, színben, növényválasztásban, vízszintes és magassági értelemben, funkcióban, részleteiben és az egésznek egyben. Ahogy a természetben is van.

Tufatál: szép és természetes

2011-08-26T15:17:00.015+02:00

Amikor Szabó úr, partnercégünk – földmunkák, díszburkolatok – vezetője „kiszivárogtatta” az információt, miszerint hamarosan kaspókat készítenek majd, nem különösebben jöttünk izgalomba. Tálak, kaspók, rendben, n+1 a piacon. Aztán különösképpen izgalomba jöttünk. Kiderült: a tálak mindegyike tufából készül, kézi megmunkálásúak, egyediek, lesznek köztük trogok és vályúk is, könnyűek, környezetbarát mind, tartósak, de ha az ember véletlenül darabokra is töri őket, a törmelék talajjavító anyagként használható.

Az n-t nálunk felváltotta a No., a +1 helyett pedig csak az 1 maradt. Tufatálak, kaspók, tartók No. 1.

Megszerettük a tufatálakat. BioTufa edényeknek neveztük el, így is ajánljuk ügyfeleinknek.

Szeretjük, mert nincs közük a mesterkélt, műanyag világhoz, nem erősítik a műanyag kacsák, békák, féllábon pihegő gólyák, kerti törpék és a felfújható, műanyag gémeskutak csapatát. A tálak matt földszínükkel, porózus felületükkel a faragott kövek időtlen patináját hozzák, és ideális körülményeket biztosítanak a növényeknek.
A BioTufa edények tárolják a vizet és a tápanyagokat, nem tartalmaznak mérgező anyagokat, kémhatásuk semleges. Falai porózusak, ez lehetővé teszi a levegő áramlását a gyökerek körül, ráadásul a növénytartók vonzzák a mohákat és a zuzmókat is.

Egy ilyen növénytartó ideális élőhelye lehet a pozsgásoknak, a kompakt megjelenésű alpesi és sziklakerti növényeknek, az orchideáknak, a broméliáknak, de néhány gyógynövénynek is. Gyakorlatilag minden növény beleültethető, amelyik nem tűri a pangó vizet, viszont gyökere kedveli a kissé levegősebb környezetet.

Nézni is jó őket. Összekötik a teremtett világ élő- és élettelen részeit. A beleültetett növények gyökerei imádják élőhelyüket, külső felületükön szépek a mohák és zuzmók.

Élők kívül és belül.

Pirosra ne!

2011-08-24T08:20:00.007+02:00

Piros. Élénk, meleg, vidám, harsogó. Szép szín. Egy Ferrarinak kifejezetten jól áll. Egy drótkerítésnek rosszul. Ahogy egy fém kerti kapunak sem éppen ideális.

A piros ugyanis élénkséget, nyugtalanságot hoz a kertbe, a piros szín erőteljesen figyelemfelhívó, már csak ezért sem használható sem a fából, sem a fémből készült kerítésekre vagy kapukra. A kerítéseknek alapfeladata, hogy határolják a teret, térbeli és jogi értelemben is válasszák el azt szomszédos kertektől, területektől. Mindezt úgy kell megtenniük, hogy jelenlétük észrevétlen maradjon, vagy legalábbis a legteljesebb mértékben harmonizáljon a természettel. Egy pirosra festett drótkerítés piros oszlopokkal és piros kapuval szinte kiugrik a képről, összezavarja a mégoly gondos kerti kompozíciót is.

Egy fémkerítés akkor tud leginkább megfelelni feladatának, ha észrevétlenül simul bele a környezetbe. Ehhez pedig a legjobb a fekete, abból is a matt fekete, az ezüst, esetleg a szürke szín. A műanyag bevonatú kerítésdrótok piacán az utóbbi években megjelentek a harsányzöld és kék kerítésdrótok is, igényes kerttulajdonos egyiket sem választja, ahogy igényes kerttervező vagy kertépítő sem ajánl efféle megoldásokat. A zöld ráadásul amúgy is foglalt szín a kertben, néhány százezer éve a növények színe lett.

Legyen alapszabály a kialakítandó kertben: fémből készült tárgyakat sohase fessünk meleg színekre – pirosra, sárgára, vörösre vagy narancsra –, erőteljes színhatásukon kívül ugyanis ezek mindegyike egyfajta rozsdás hatást vagy képzetet is okozhat. A fekete szín szinte eltünteti a fémkerítést, ez tehát a legideálisabb választás. Ha a kerítésünk fából készült és erőteljes hangsúlyt szeretnénk neki adni, ugyanakkor a mögötte megépített kerthez is ez illik, akkor válasszuk a fehéret. Ennél mind a fém-, mind fakerítés esetében diszkrétebb a szürke. Fakerítés esetén némiképp nagyobb szabadságunk van, a zöld kivételével szinte bármilyen színt választhatunk, ami a ház, a kert, a lakók életviteléhez, a szűkebb és tágabb környezethez, a kertben, a ház homlokzatát felhasznált anyagokhoz és mindezek együttes megjelenéséhez jól illeszkedik. Modern kertekben a kerítésekhez elképzelhető akár a lila szín is, de ez inkább az épített, vakolt falak színezésekor kerülhet szóba.

A kert színválasztása amúgy is külön „tudomány”: egy kertben ugyanis a színek együttese és tökéletes kombinációja az, ami harmóniát teremthet. Ha a tervezés során sikerül tudatosan használni a színeket, nagyban segíthetnek a harmonikus élettér kialakításában.

A kertben egyébként egy rigai születésű tudós kémikus professzor, egyetemi tanár elméletét használják leginkább a kerttervezők. Wilhelm Friedrich Ostwald (1853-1932) 1915-ben publikálta elméletét a színekről, amiket egy színtest és színkör segítségével ábrázolt. A színkört két alapvető csoportra osztotta: meleg és hideg színekre. Az alapszínkörön végül száz színt különböztetett meg, a tarka színeket számokkal a szürkéket pedig betűkkel jelölve meg.

Érdemes figyelni rá, hogy a kert színeiben is érvényes a szabály: a kevesebb néha több. Az erőteljes, kontrasztos színek oldására minden esetben érdemes a fehéret választanunk. Az egymáshoz közeli színek, például a sárga, citromsárga, narancssárga színek együttes alkalmazása harmóniát teremthet, a nagyobb zöldfelületben megjelenő égővörös növényekkel viszont erőteljes kontrasztot lehet kialakítani. Nyáron, a tűző napsütésben nem tűnnek olyan harsánynak a meleg színű virágok sem, az őszi lágyabb fényekben viszont ennél barátságosabbak a kékesfehér virágszínek. Külön fejezetet érdemel a sárga szín a kertben, ragyogást, élénkséget visz a környezetbe.

Persze pusztán a színek helyes alkalmazásától egy kert sem válik igazi lakótérré: a formák, a terek, az alkalmazott anyagok, a ház belső és külső képe, a lakók életvitele, életszemlélete, a szomszéd épületek és kertek mind-mind befolyásolják és alakítják a kertet. És a tökéletes vagy inkább az arra törekvő összkép megalkotásában nagy szerepe van a kerttervezőnek, neki kell ugyanis látni és láttatni azt az állapotot, ami évek múltán jellemzi majd a kertet, megtalálni a megrendelők életvitelének, szokásainak leginkább megfelelő stílust, formát, funkciót, a színeket és mindazt, ami egy darab földet képes kertté varázsolni.

Apropó, sziklakert

2011-08-21T11:45:00.010+02:00

Vagy annak kinéző tárgy. Egymásra dobált kövek, pár lapát betonozásból maradt kavics. Néhány kövirózsa. És egy műanyag háló. Eredetileg sziklakert akart lenni. Vagy valami, amit sziklakertnek neveznek.

De csak egy kupac ízléstelenség lett belőle. Egy vicc. Egy szégyenfolt.
Amit Magyarország egyik, idegenforgalomból élő ékszerdobozának belvárosában nézegethet az a több százezer turista, akinek arrafelé visz az útja.

Egyébként párja is van. Méltó.

Miféle lélek kell ilyen műalkotások elkészítéséhez? Miféle érzék, gondolat, miféle elképzelés a szépről, a harmóniáról, a természetről, az épített környezetről? Az ember és a természet kapcsolatáról, a gondos tervezésről, vagy az igényességről. És miféle kultúra, arányérzék, miféle gazdaszem, mely a jószágot arrafelé hízlalni hivatott?

És miért van sokfelé ehhez hasonló rettenet a magánkertekben is? Miért lapátolnak össze az emberek az előkertekben funkció nélküli földhalmokat, amiket aztán kövekkel támogatnak meg, hogy beléjük a legelképesztőbb növényeket ültessék, s sziklakertnek gondolják az egészet?

Talán ugyanazért, amiért elkopott autógumik lényegülnek át virágágyásokká, amiért neoncsövek meredeznek az előkertekben, amiért csikkek repülnek ki határozott ívben milliós autócsodák ablakaiból, amiért elegáns zakók ujjvégein ott maradnak a rávarrt cégjelzések, amiért fontos üzleti ebédek résztvevői kiváló éttermek asztalainál milliós félmondatok között lenyalják a kést, és amiért nejlon otthonkában flangál fél Magyarország.

Amiért kőoroszlánok vigyorognak a kapuk tetején, amiért műanyag gólyák állnak a kerti tavak szemérmetlenül kilátszó fekete fóliáin, amiért keletje van a felfújható műanyag gémeskútnak, amiért derekasan szaporodnak a fák nélküli, vízszintes kertek, amiért a gazdag növényzetet a sorba ültetett tuják alkotják, amiért a gondos talajelőkészítés az építési törmelék elterítését jelenti.

És amiért közelharc árán lehet feljutni egy buszra, amiért vonatnak nevezünk egy büdös, igénytelen, lassú és drága valamit, amiért nem fizetik ki határidőre a számláinkat, amiért azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mások sem fizetnek, amiért hagyjuk, hogy megtörténjenek velünk a dolgok, amiért mindig másokra várunk, amiért hivataltól hivatalig rohangálunk, hogy amúgy meglévő adatokat szolgáltassunk a hivataloknak.

S talán azért is, amiért elhisszük: a sziklakert (is) az, amit mi sziklakertnek gondolunk.

Porcsin, a kövér

2011-08-10T12:21:00.020+02:00

Itt van ez a pozsgás, lapát formájú levéllel rendelkező növény (Portulaca oleracea), úgy vagyunk vele is, mint tucatnyi hasonlóval: gaz, mondjuk rá nagy lendülettel. Zöldség, mondják rá a konyhaművészet mélyebb bugyrait, vagy az évszázados, de lassan elfeledett hagyományokat is ismerők. Gyógynövény mondják rá a modernkori javasasszonyok és javas emberek.

És mindenkinek igaza van.

A kertészkedni vágyó hobbistáknak azért, mert a gondosan megtervezett és elültetett zöldségek között egy kissé erőszakos gaznak tetszik, az ínyenceknek azét, mert kiváló saláta (is) készíthető belőle, a hagyományos ételeket és szokásokat jól ismerőknek azért, mert dédanyáink remek fogásokat készítettek belőle, a gyógyfüveseknek meg azért, mert a kutatások bizonyították: a porcsin alighanem kétszer is sorban állt, amikor a növényeknek a C- és az E-vitamint osztották, de bőségesen van benne béta-karotin, és Omega-3 zsírsav is. Erősíti az immunrendszert, s a legújabb vélekedések szerint bőségesen van benne melatonin is.

Viszonylag lassan növekvő, évelő növényről van szó, több mint négyezer éve ismert. Ha porcsintermesztésre adjuk a fejünket, nem kell extra igényeket biztosítanunk a növénynek. Szereti a meleget, nem sértődik meg, ha hetekig elfelejtjük öntözni, gyakorlatilag mesterséges vízutánpótlás nélkül is megél. Fényigényes, úgyhogy árnyékos területre ne száműzzük őkelmét. Ha rendszeresen tépkedünk róla leveleket salátába, húsételek mellé párolt köretnek, akkor érdemes némi figyelmet fordítani az öntözésre is. A némi azonban valóban némi legyen, ugyanis a pozsgások úgy vannak kitalálva, hogy leveleik csupán minimális párologtatást tesznek lehetővé, így a legkevesebb vízmennyiséget is jól tudják hasznosítani. Helybe is vethető, de lehet palántáról is ültetni, tőtávolságra minimum 20 centimétert számítsunk, a sorok között pedig hagyjunk 40 centiméteres távolságot.

Európa javasasszonyai megesküdtek rá, hogy skorbut ellen tökéletes gyógyszer, ugyanakkor használták bőrbetegségek kezelésére éppúgy, mint a szívrendszer megbetegedései ellen. Főzetét vizelethajtásra ajánlották, de a vércukorszint kezelésére is hasznosnak tartották. Többféle néven ismert, mondják keserűfűnek, disznópázsitnak, tetemoldófűnek, de porcogópázsitként is nevezik.

Őshazáját illetően van némi vita a tudósok között, egyesek amerikai, mások ázsiai eredetűnek tartják. Tény, hogy a Himalája nyugati lejtőitől Görögországig szinte mindenütt előfordul, de a mérsékelt égövi területeken Afrikában és Amerikában is megtaláljuk.

Leveléből teát is készíthetünk, de párolva köreteként vagy salátaként elkészítve a legkedveltebb. Ha kertészeti boltokban vadászunk rá, akkor a Portulaca oleracea vagy Portulaca oleracea ssp. oleracea convar. sativa néven keressük, előbbi általában a Kövér porcsin, utóbbi a Termesztett porcsin fedőnevet takarja latinul. (A termesztett változatot a sokfelé – szőlőkben, kertekben egyaránt – megtalálható gyomnövényből állították elő.)

Kerti laboda

2011-07-31T21:37:00.020+02:00

Legutóbb Erdélyben járva, házigazdáink sajttal kínáltak bennünket, melyhez a kertből frissen szedett labodát is feltálaltak. A sajtcsíkokat a laboda levelébe tekerték, kóstoljuk meg bátran, ajánlották. Érdemes volt. Amúgy burján, mondták. Vagyis gaz.

És mifelénk is bőven megtalálható a kertekben éppúgy, mint az árokpartokon. Csak éppen elfeledkeztünk róla. Ahogy feledésbe merült a cickafark, a muskotályzsálya, a medvehagyma, a gilisztaűző varádics, a muskátli, a fehér mályva, a paraj-libatop, az őszi vérfű, a dalmátvirág, a szalmagyopár, a görögszéna, az őzsaláta, az izsóp, a tyúkhúr vagy a porcsin, hogy csak néhányat említsünk azok közül, amiket korábban fűszernövényként is bátran használtunk a konyhában.

Talán a hazai gasztronómia, az éttermi, konyhai kultúra újraéledése és látványos megújulása megmenthet néhányat közülük.

A labodát – kissé hivatalosabban kerti laboda (Atriplex hortensis) – hosszú ideig a spenót pótlására használták, illetve termesztették. Jól bírja a napot, az árnyékot nem kedveli, és hát tulajdonképpen burján lévén a talajjal szemben meglehetősen igénytelen. Van belőle zöld, piros és rózsaszín levelű is, az ínyencek a piros levelűt állítanák a dobogó első fokára. Ha magasság szempontjából kellene rangsorolnunk, akkor a rózsaszín vinné el a pálmát, ha jókedvében találjuk, közel három méteres magasságra is megnő, a zöld kisebb mérettel is beéri, megelégszik a két méter környéki magassággal. Főzelékhez a leveleket – a zöldnél a hajtásokat is érdemes – kell leszednünk, de ha rettenetes vágy éled bennünk a laboda iránt, sarlót a kézbe kaparintva akár kaszálhatjuk is, újra fog hajtani. Magról elszaporítja magát, de kezdő kertészként márciustól végleges helyére vethetjük.

A laboda egyébként már a római korban is ismert volt, amúgy közép-ázsiai növény. Nyersen salátát készíthetünk belőle, de apróra – tényleg apróra – vágott levelét vajjal kikeverve pompás fűszervajhoz juthatunk. Csinálhatunk belőle levest is fokhagymával, rántással, adhatunk hozzá pirított kenyérkockát vagy főtt tojást is.

Borsfüvet a bablevesbe!

2011-07-22T08:13:00.010+02:00

http://www.classics.uc.edu

Vagy hurkafüvet, babfüvet, pereszlényt, baszirkát, bécsi rozmaringot. Kinek melyik elnevezés tetszik. Az erdélyieknek például a csombord tetszik, ezért ők a borsfűre kizárólag ezt az elnevezést használják. Vannak helyek, ahol mézfűként ismerik, mivel a virágporra vadászó méhcsaládok csapatostul keresik fel a borsfüves „legelőket”. Vergilius például egyik költeményében a kortárs kertészeknek azt tanácsolja, hogy a méhkaptárokat a borsfüves területeken helyezzék el.

A borsfű elnevezése a latin satyr szóból származik, erős, átható illata miatt az istenek eledeleként tartották számon az ókorban, persze földi halandók is rendszeresen éltek vele, miután úgy tapasztalták, erőst fokozza a nemi vágyat.

Amúgy Csombord egy, az Árpád-kor óta létező település Erdélyben, írásos említése 1220-ra tehető. Csombord szülötte a XIX. század neves politikusa, Kemény Gábor, aki volt földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, illetve közmunka- és közlekedésügyi miniszter is. Az 1880-as években ő indította be a településen a vincellérképzést, a falu a traminijéről, a muskotályáról és az olaszrizlingjéről is ismert.

Hanem a borsfű.

Eredetileg Dél-Európában és Ázsia nyugati felén volt őshonos, de Magyarországon elvadulva is megtelepedett, sikeresen alkalmazkodva a kontinentális éghajlathoz. Eleink a bors elterjedéséig ezzel vadították meg az ételeket. Kiváló fertőtlenítő hatású, csökkenti a teltségérzetet és oldja a görcsöket, karban tartja az emésztőrendszert, de étvágygerjesztőként is ismert. Külsőleg is használatos, leginkább erősítő, frissítő fürdők készítése használják, de a füveskönyvek zsíros arcbőr ellen is ajánlják. Az ételeknek illóolajtartalma és gazdag aroma anyaga adja meg azt a különleges ízt, ami egyedivé teszi.

Bár egyéves, lágyszárú növény, de enyhébb teleken az idősebb növények szépen áttelelhetnek. Gyökere a talaj felső rétegében terjeszkedik el, így nagyobb területről is képes összegyűjteni a földben megtalálható nedvességet. Nem szükséges naponta öntözni, a konyhakertben akár rendszeresen öntözés nélkül is nevelhető. Meleg- és fényigényes növény, felhős, esős nyarakon nem termelődik elegendő illóolaj, és kevesebb is lesz a virág a növényen.

A borsfű bekerülhet a konyhakertbe a tárkony, a rozmaring, a levendula vagy a bazsalikom közé, felhasználhatjuk évelőágyás szegélyezésre, de megállja a helyét a szárazabb környezetet kedvelő évelők között is. Nehéz, agyagos földben nem termeszthető sok sikerrel, inkább könnyen felmelegedő, jó vízáteresztő képességű talajt biztosítsunk számára. Nehezen viseli el a gyomok társaságát. Palántázhatjuk, de helybe is vethető, a magok 1-1,5 centiméternél mélyebbre ne kerüljenek. A sorok távolságára 30 centimétert mérjünk ki, a tőtávolság pedig legalább 15 centiméteres legyen.

Főzéskor a leveleket csak az utolsó pillanatokban tegyük bele a lábosba, különben a sokáig tartó hőhatás miatt nem marad meg a növény pompás illóolajtartalma. Jól illik a babos ételekhez, a vadhúsokhoz, beletehető a töltött káposztába, kolbász is ízesíthető vele, de Erdélyben szívesen használják az almaleveshez éppúgy, mint a pacalleveshez. Ha kísérletező kedvű háziasszonyok vagy háziférfiak vagyunk, lágy, közepes vagy erős ízesítésű ecetek készítésével is megpróbálkozhatunk.

Ha kertészetekben vadászunk rá, akkor Satureja hortensis néven keressük, ez a csombord, a délvidéken kalandozók a hozzá nagyon hasonló téli borsfűvel, a Satureja montanaval találkozhatnak.

Hortenzia: piros, de néha kék

2011-07-14T23:22:00.003+02:00

Amikor 1788 táján a Hortenzia bekerült Európába, még nem hívták hortenziának, egyáltalán semminek sem hívták, egy szép egzotikus növény volt csupán. Nevét dr. Philibert Commerçon úrnak, egy 1727-ben született francia természettudósnak köszönheti. Vagy inkább Louis Antoine de Bougainville francia hajósnak, aki ráérő idejében körbeutazgatta a földet. Illetve talán inkább Lapeaute Hortense asszonynak, aki hites urát viszonylag rövid ideig tartó rábeszélést követően Bougainville úr hajókázásainak egyikén kísérgette. Akárhogy is van, Commerçon az egzotikus növényt Hortense asszony tiszteletére Hortenziának nevezte el. Mondjuk elnevezhette volna akár III. Napoleon császár anyjáról is, akit Beauharnais Hortensia Eugénia néven ismert a világ, de nem, a mi természettudósunk Hortense asszonyt választotta.

Azt már nem jegyezte fel az emlékezet, ki volt az a humoros kedvű cimbora, aki nem is oly régebbi időkben azt találta elterjeszteni róla, hogy nem marad meg a kertben, és leginkább cserépben érdemes pátyolgatni őkelmét. Ezzel szemben a hortenzia kifejezetten vígan elvan a kertben, erről a nagymamák régvolt kertjei tudnának legendákat mesélni, merthogy a múlt század egyik közkedvelt sikernövénye – akkor még a trendi szó nyakló nélküli használata nem volt divatban – volt. Aztán kikopott a házi kertekből, hogy az utóbbi években kezdje el újabb virágkorát élni.

A hortenzia egyébiránt egy Ázsiában és Amerikában is őshonos szerkezet. Ha jókedvében leljük, képes akár két méter magasra is megnőni, a botanikusok több mint harminc fajtáját tartják nyilván. Rettenes színgazdaságra ne számítsunk, ha hortenziát támad kedvünk ültetni, leginkább a rózsaszín, a fehér, a lila és a piros jöhet szóba, de létezik cirmos virágú is. Meg kék. E kék színről a korabeli időkben azt tartották, hogy „vasvitriolos földben (de nem mindég), néha meg magától is keletkezik, valamint akkor is, ha olyan vizzel öntözzük, amelyben sokáig ócska vas hevert”. A Pallas Nagy Lexikona még azt is a nagyközönség elé tárta, hogy „levelével a japán teát főz, s jó izéről menyei teának hija”.

Ma már aligha tudja bárki is megmondani, hevertek-e ócska vasak a régi idők öntözővizeiben, az viszont egészen bizonyos, hogy erősen savanyú talajon a kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) legpirosabb piros virága is kékké változik. Kék hortenziát amúgy némi timsó beszerzésével is elő lehet állítani, csak a földhöz vagy az öntözővízhez kell egy kicsit adagolni belőle. Ha ennél modernebb népek vagyunk, csörtessünk be egy boltba, kérjünk spéci hortenziaföldet, amibe a gyártó a savanyú szubsztrátum mellé nagy ügyesen némi alumíniumot is belekevert. Azért alumíniumot, mert azt a savanyú közegben a rózsaszín színt alkotó delphinidin szépen megköti, a növény pedig igencsak hamar bekékül.

A hortenziát a legújabb időkben a háziasszonyok és háziférfiak is felfedezték, vázában hetekig pompás látványt nyújt. Mindazonáltal meglehetős merészség lenne szobanövénynek titulálni, igazán a kertben érzi otthon magát. Azzal persze nem követünk el stílustörést, ha hortenziánkat egy csinos edénybe ültetve a teraszon helyezzük el. Feltéve persze, hogy teraszunkra nem tűz reggeltől estig a nap, mivel a hortenzia leginkább a félárnyékot kedveli. Eredeti termőhelyükön erdők cserjeszintjében élnek, ahol jó vízellátású a talaj, párás a mikroklíma és gazdag, humuszos a föld. S mert a megszokás nagy úr, a hortenzia nem szívesen változtat e bevett szokásán, úgyhogy akkor járunk el helyesen, ha efféle környezetet biztosítunk számára.

Eljárhatunk persze helytelenül is, csak ilyenkor imádott hortenziánk meglehetős gyorsasággal dobja föl a papucsot. Azt sem veszi jó néven, ha klóros csapvízzel öntjük nyakon, az esővíz sokkal inkább kedvére való. Ha túl melege van és szenved a szárazságtól, szinte biztosan ellepik a levéltetvek vagy az atkák, igaz, ezek akkor is megjelenhetnek rajta, ha túl nyirkos környezet veszi körül. Ha kertünkben korábban mészoltó gödröt létesítettünk, jobb, ha nem kacérkodunk a hortenziával, ki nem állhatja a meszes környezetet.

Ha viszont névadáson törjük a fejünket, a Hortenzia névvel bátran kacérkodhatunk, miután a milyen nevet adjunk csemeténknek kérdésre a magasságos hivatal elfogadhatónak ítélte a Hortenzia nevet is. Amúgy a Hortenzia latin eredetű szó, kerti virágot jelent, s a római Hortensius nemzetségnévből származik. A XIX. században egyébként úgy vélték, nem tanácsos lányos házba vinni, mert meggátolja a gyermekáldást. Talán így esett, hogy a hortenzia sokáig megmaradt a nagymamák növényének.

Ha szaporítani támad kedvünk, bátran dugványozhatjuk, ehhez a június és a július a legideálisabb időpont. Ha biztosra akarunk menni, gyökereztető hormont kell vételeznünk valamelyik gazdaboltban, a dugványokat pedig bőszen ebbe a porba kell mártogatnunk. Ezután nincs más dolgunk, mint jó minőségű, laza szerkezetű földdel feltöltött cserepekbe rakosgatni a dugványokat. A párás környezetet legkönnyebben úgy biztosíthatjuk számára, ha a cserepet egy csinos nejlonzacskóba csomagoljuk, földjét rendszeresen locsoljuk mindaddig, amíg meg nem indul a gyökeresedés. Nagyobb cserépbe átültetve, nem túl hideg helyen teleltetve késő tavasszal, némi szoktatás után kiültethetjük végleges helyére.

A kertben akár egy-egy csoportban is megállja a helyét, de kialakíthatunk belőle szépen virágzó sövényt, jól mutat örökzöldek mögött, mellett, csinos puszpángok vagy éppen díszfüvek társaságában.

Kerttervezés házilag II.

2011-06-27T22:15:00.009+02:00

A fák és cserjék határolják kertünk tereit, takarást biztosítanak, védenek a széltől, árnyékot adnak, levélzetükkel, virágaikkal, terméseikkel díszítenek. Az évelő- vagy egynyári- virágfelületek növelik a dekorativitást, változatossá teszik az állandóan változó látványt. A gyepesített terület megnyugtató látványt nyújt, kellemes pihenő-, járó- és játszófelületet ad. Magyarországon egy-két csapadékosabb évet kivéve kertünk növényei csak rendszeres öntözés esetén élnek, fejlődnek és díszlenek megfelelően. Az öntözővíz biztosítása költséges dolog. Gondoltak arra, hogy az épület tetőfelületéről és a burkolatokról elfolyó „felesleges” csapadékvizet összegyűjtsék, hogy száraz időszakokban majd azzal öntözzék a kertet? Egy föld alá helyezett tartály – ciszterna – a mai vízárak mellett biztosan meghozza az árát. Másik lehetőség egy kút fúrása, amivel esetleg az épület fűtése is megoldható lenne, például geotermikus alternatív fűtéssel.

Ha van vizünk, felmerülhet egy madáritató, kerti tó vagy akár úszómedence elhelyezése a kertben. Elsősorban pénzügyi lehetőségünk és a rendelkezésre álló kertterület nagysága dönti el, hogy melyiket válasszuk. Ne felejtsük el számba venni a rendszeres fenntartási költségeket sem! Egy kis csobogó, ahol az énekesmadarak inni és fürödni tudnak a legkisebb kertben is elhelyezhető, ugyanakkor élőbbé és változatosabbá teheti kertünket. A kerti-tó létesítése, vízi- és vízparti növényekkel már nagyobb helyet igényel, a kert értékét nagyban emeli, de csak rendszeres ápolás mellett díszlik szépen és fejti ki azt a hatást, amit elvárunk tőle. Azt hiszem elég, ha csak a nyugodt vízfelszín tükröződéseit említem, amikor egyszerre tárul elénk az égbolt kékje és megkettőzve kertünk virágainak szín- és formagazdagsága.

Ennyi elmélkedés után nézzük a gyakorlatot!

Mérjük fel a kertünket, s ha már az épület is körvonalazódik, készítsünk alaprajzi vázlatokat. Kérjük el az építésztervező vázlattervét, hogy a kertről alkotott gondolatainkat az épülettel és telekhatárokkal összhangban vethessük papírra. Mérjük meg mérőszalaggal, hogy mennyi helyünk van az utca felőli oldalon az előkertben, mennyi az épület oldalfalai és a telekhatár között, és mennyi helyünk maradt az épület mögött, ami általában a legnagyobb kertrész.

Ha van olyan meglévő idős növény, lombos fa, fenyőféle vagy cserje, amit szeretnénk megtartani, annak helyét is mérjük be pontosan. A mérés eredményét célszerű M=1:100 méretarányban felrajzolni papírra, ami azt jelenti, hogy a valóságban mért egy méter a papíron egy centiméter lesz.

Ha a telek területe sík, vagy nagyon enyhén lejt – 1-2 százalékot, azaz 100 méterenként 1-2 métert –, akkor a magasságkülönbségeket nem kell mérni és feltüntetni az alaprajzunkon, azonnal készülhetnek a vázlattervek. Ha lejtős a területünk, akkor legalább a főbb pontokat magassági értelemben is fel kell mérni. Célszerű a bejárati utcaszintről indulni – járda, útszegély vagy közműakna –, és karók, hosszú, egyenes gyalult deszka és vízmérték vagy a kőművesek által használt gumicsöves, üvegszelepes vízmértékkel átvinni a magasságokat a szükséges helyekre, és ott karóval vagy kerítésoszlopokon zsírkrétával megjelölni és mindezt az alaprajzunkon is bejelölni.

A felmérési rajzunkat jó megőrizni, a vázlatterveket készítsük az erre fektetett pauszpapírra, de a legtöbb háztartásban hamarabb fellelhető sütőpapír is tökéletes. Tervezgetés közben feltétlenül figyeljünk arra, hogy egy-egy ültetni tervezett növényünk mennyi helyet foglal el, hogy ez néhány év múlva ne okozzon gondot, zsúfoltságot. Családi séták alkalmával parkokban, kertekben figyeljük meg a kifejlett növények nagyságát. Elég, ha lépésekkel mérjük meg, mekkora hely kell egy fenyőfának, mekkora lombkoronája van egy lombos fának.

Ha meglévő fát akarunk kivágni, mert kertünkben mást szeretnénk ültetni, gondoljunk arra, hogy tizenöt centiméter törzsátmérő felett ez engedélyköteles tevékenység. Erről feltétlenül tájékozódni kell az önkormányzatnál, mert a kivágást és az ültetést is az országos rendelkezéseken alapuló helyi építési szabályzatban szabályozzák. Általában középmagas fát, fenyőt a telekhatártól két méterrel, sövényt fél méterrel beljebb lehet ültetni, de egy nagyméretű fánál – diónál –, akár öt méter is lehet a védőtávolság. Többnyire azt is előírják, hogy hány darab fát kell ültetni – például 150 négyzetméterenként egyet – a telekre.

A növények kiválasztásánál meg kell találni a helyes arányt a lombhullató és az áttelelő lombú vagy örökzöld fajok között. Jusson eszünkbe, hogy az örökzöldek egész évben árnyékolnak, míg a lombhullatók ágrendszere a téli félévben átengedi a napsugarak nagy részét, amire abban az időszakban nagy szükségünk is van. Minden növénynek, mely életfeltételeit a mi éghajlatunkon is megkapja, helye lehet a kertben, de kerüljük el az egyhangúságot! Sok helyen láthatjuk, hogy a befüvesített udvart körbeültetik oszlopos tujákkal, és ezt nevezik kertnek. A kert ennél sokkal összetettebb, sokszínűbb, mondjam azt: varázslatosabb dolog, ha gazdagon összeválogatott növény-együttesekkel ültetjük be.

Egy-egy szépen megtervezett és megépített kert látványa, és főként a kertben tartózkodás minden emberben az édenkert és a paradicsom ősemléket kelti életre. Ennek elérése vezessen minket a tervezés ideje alatt!

Melegben is

2011-06-24T00:04:00.014+02:00

A kertészkedő ember már csak olyan, nem tud nyugodtan üldögélni egy izgalmas könyv mellett, képtelen csak úgy elnézelődni óraszám, neki mindig akad valami fontos tennivalója, vagy metszeni vagy megigazítani kell valamit, de lehet, hogy semmit sem kell csinálni, csak olyan jól esik szöszölni egy kicsit a tercián. A szöszölésen és a menetrendszerű kerti matatáson kívül a kertészember meg még olyan, hogy neki a legnagyobb melegben is ültethetnékje támad. A kertészembernek korábban is támadt már ültethetnékje nyár derekán, de akkor igen nagy önuralommal megvárta, amíg a naptár őszt nem mutat, és akkor kapta kézbe kedvenc ásóját.

Ma már kedvenc ásóját akár negyven fokos melegben is markolászhatja az izgága kertművelő, merthogy ügyes kertészek kitalálták neki a konténert, mint az évszakfüggetlen növényültetés egyik fontos kellékét. A szabad gyökerű és a földlabdás növényeknek megmaradt az ültetés két klasszikus időszaka: a tavasz és az ősz, a konténereseket viszont bármikor elültethetjük. A konténerben kínált növények gyökere eléggé fejlettnek mondható ahhoz, hogy földbe kerülvén akár július közepén is tisztességes növekedésnek induljanak.

Rossz hír viszont, hogy a konténerrel együtt nem találták fel az ültetés egyszerűbb módjait, úgyhogy marad a régi metódus: gödröt ásni, annak alját szépen meglazítani, szerves trágyát, komposztot jó kerti földdel összekeverni, aztán hozzálátni az ültetéshez. Előzőleg nem árt konténeres növényünket alaposan beöntözni, így ráncigálás, tépkedés és sérülés nélkül tudjuk kiemelni a műanyag tartóból. Ehhez a művelethez még így is szükség lehet némi kíméletes, már-már finomnak mondható körbeütögetésre. A széleken és földlabda alján a gyökereket érdemes fellazítani kissé. Az ültetőgödör ásásakor hasonlóképpen járjunk el, mint amikor túrabakancsot vételezünk: csak egy számmal nagyobbal legyünk megelégedve.

A szerves trágyát, különösképpen a frisset, a kitermelt föld egy részével alaposan keverjük össze, és dolgozzuk be a gödör aljába, hogy ne érhessen hozzá a gyökerekhez. A porított szarvasmarhatrágya tökéletesen megfelel erre a célra, kényesebb orrú hobbikertészek sem panaszkodhatnak annak sajátos illatára, merthogy nincs neki.

A földlabda mellé jó minőségű földet töltsünk vissza, a keverékbe talajjavító anyagokat is keverhetünk: komposztot, ásványi őrleményeket vagy éppen folyami homokot. Az sem rossz megoldás, ha a szerves trágyát az ültetőgödör tetejére szórjuk, az öntözővízzel majd lejut a gyökerekig. A vízből pedig sok kell, a nyáron elültetett konténeres növények némelyikének akár 6-10 literre is szükségük lehet naponta, nem árt tehát ez ügyben egy családi vízfelelőst kijelölnünk. A klasszikus eljárás szerint egyébként egy csinos kis tányért célszerű kialakítani a növény körül, részint a víz gazdaságosabb felhasználása, részint a hagyományok tisztelete apropóján.

Kerttervezés házilag I.

2011-06-14T21:28:00.007+02:00

Annak, aki családi házat vagy nyaralót épít, és egy kis körülhatárolt természetet is szeretne a háza köré varázsolni, előre el kell képzelnie mindent. A kertépítés alkotó folyamat, tehát ez is előképekkel, gondolatokkal és tervekkel indul. Mindezekről WENSZKY Béla táj- és kertépítész mérnök, a Kertmanufaktúra egyik vezető tervezője foglalta össze a legfontosabbakat.

Vegyük azt a szerencsés állapotot, hogy rendelkezünk egy üres építési telekkel, s a majdani házról, kertről ábrándozunk. A házépítés építési engedélyhez kötött tevékenység, így a tervek elkészítéséhez megfelelő jogosultsággal rendelkező építésztervezőt kell felkérni. Sok helyen a háromszáz négyzetméternél nagyobb kerttervet is – ennek elkészítése szintén jogosultsághoz kötött – be kell nyújtani az épület engedélyezési tervével együtt. Egy családi ház terveinek elkészítésénél ideális lenne, ha az építész-, a belsőépítész- és a kertépítész-tervező a kezdetektől közösen végezné a munkát.

A tervezők kiválasztása előtt azonban a családdal együtt nekünk kell elképzelni és megálmodni, milyen házat és kertet szeretnénk. Ha friss zöldségekre, gyümölcsökre vágyunk, és ezek megtermelésére elegendő erőnk is van, akkor a telek hátsó részében alakítsuk ki a gyümölcsöskertet és a zöldségeskertet. Az épület előtt és mellett ilyenkor is hagyjunk helyet egy kis pihenő- és díszkertnek. Zöldségeskert esetén gondolnunk kell arra is, hogy télen hátra tudjunk jutni akár egy pótkocsis kistraktorral is, hiszen trágyázni, földet művelni mindenképpen kell. Ha nincs szükségünk zöldségeskertre, akkor az egész kertfelület a pihenést, az elmélkedést, a játékot és a sportolást szolgálhatja.

A kerti használati egységek tervezésekor figyelembe kell vennünk az épület belső tereit és azok kerti kapcsolódásait is. Szeretnénk a szabadban reggelizni? Tervezzünk egy kerti teraszt az étkezőhelyiséghez csatlakozva! Elképzelték már, milyen nagyszerű ébredés után, a hálószobából közvetlenül kilépni a kertbe, beszívni a friss levegőt, csodálni a harmatcseppeken szikrázó napfényt? Mindezeket – és csak fantázia kérdése, hogy még mi mindent –, meg lehet valósítani, ha együtt tervezzük az épületet és a kertet.

Mi az alapvető különbség a lakóház, a nyaraló épített terei és a kerti terek között?
Az épületben zárt belső, vagy részben nyitott terek vannak, mint a loggiák, a fedett teraszok lehetnek nyitottak, mint az erkélyek, de ezek mind holt építőanyagokból épülnek fel. A kerti terek a szabadban vannak, felfelé is nyitottak, és zömében élő növényekből, növény-együttesekből állnak. Az élő és az élettelen felület helyes arányát a használat fogja eldönteni.

Mennyi legyen a kertben az élő felület és mennyi az élettelen, burkolt felület?
A helyes arányt a használat fogja eldönteni, de az első lépéseknél célszerű a minél nagyobb arányú élő felületre törekedni, hiszen ez nyújtja a test és lélek felüdülését, ez javítja a hely levegőjét és mikroklímáját. Ahol naponta járunk gyalog és gépkocsival, szilárd burkolatot kell tervezni, ezért jó, ha az építész- és kertész-tervező a kezdetektől együtt dolgozik, ezzel sok burkolatot (is) meg lehet takarítani. Hány olyan kertet látunk, ahol a ház hátsó felébe épült garázs miatt a kert jórészét átvágja a gépkocsibejáró?! Igyekezzünk a garázst a telek bejáratához, a lakóúthoz legközelebb elhelyezni, hogy minél rövidebb legyen a szilárd felület! Ez ugyanúgy esztétikai kérdés, mint gazdasági, ugyanakkor télen az sem mindegy, mennyi havat kell ellapátolni ahhoz, hogy munkába tudjunk menni.

A kert élő elemeinek, a fáknak, cserjéknek, gyepnek és virágfelületnek jó minőségű termőtalajra van szüksége, csak abban tudnak megfelelően fejlődni és díszleni. Ezért az épület és a burkolatok helyéről és az építkezés úgynevezett felvonulási területéről még az építkezés kezdetén le kell termelni a humuszos termőréteget, és azt a telek hátsó részén egybe kell hordani, hogy az építkezés befejezését követően fel tudjuk majd használni a kert építéséhez. Időben kell dönteni az épület, épületek alapozásakor kikerülő felesleges föld sorsáról is. Elképzelhető, hogy a kert tereprendezéséhez fel lehet vagy kell használni. Elszállítani csak a valóban felesleges mennyiséget kell!

Egyszerűbb dolgunk van, ha telkünk sík vagy csak enyhén lejtős. Utóbbi mozgalmasabb terep tervezését teszi lehetővé, és gazdagabb térélményt ad. Ha szép kilátás van valamelyik irányba, igyekezzünk azt kertünk részévé tenni, ezáltal biztosítva kert és táj kapcsolatát. Figyelnünk kell az épület és a kert szintjeire, azok csatlakozási pontjaira, hogy ne legyen túl nagy a szintkülönbség, túl sok a bevágás vagy a töltés. Azt is célszerű egyeztetni az építésszel, mikor legyen épített és mikor növény-támfal vagy növénnyel beültetett földrézsű. A kert lényege a folyamatosan élő és növekedő növények együttese, a legfontosabb tehát, hogy számukra biztosítsunk megfelelő életfeltételeket.

A kerttervezés téralakítási tevékenység, akár az építészet és a belsőépítészet. El kell képzelnünk, mit mindent szeretnénk csinálni majd a kertben: minden tevékenységünk a kerti térben zajlik, de mind más és más térigénnyel. A leendő kert tervezgetésekor tehát érdemes néhány alapkérdést feltenni magunknak. Ezek közül a legfontosabbak:
Hol járunk be a házba gyalog és gépkocsival? Hol szeretnénk pihenni? Hol akarunk napozni? Hol fogunk grillezni a családdal és a barátainkkal? Hol játszanak majd a gyermekek? Hol szedjük a friss zöldséget, gyümölcsöt? Szeretnénk-e vázába való virágokat nevelni a kertben? Hol lesz a legjobb helye a kerti tónak? Hol lesz zárható helye a kutyának?

Ha kérdéseinkre pontos – a felnőttek és a gyermekek közös elképzeléseit is figyelembe vevő – válaszokat adtunk, az elmélet után aztán jöhetnek a gyakorlati lépések. Ezekről bővebben a második részben.

Bégon úr virága: a Begónia

2011-05-31T23:55:00.017+02:00

www.forestwander.com

Merthogy a Begónia Michel Bégon (1638-1710) úrnak köszönheti a nevét, aki San Domingo kormányzójaként tart nyilván az emlékezet. Illetve inkább annak, hogy a perui Charles Plumier szerzetes rábukkant az addig még ismeretlen növényre, és úgy gondolta jónak, ha azt a kor ismert és elismert botanikusáról, az amúgy kormányzóként is munkálkodó Bégon úrról nevezi el. Plumier testvérünk egyébként jártában-keltében eredetileg olyan növényre vadászott, amiből kinyerheti a váltóláz ellenszerét, és egy ilyen túra alkalmával lelt rá a csinos kis növényre.

A begóniából legalább ezer fajt tartanak számon, a szubtrópusi területeken mindenütt megtalálható. Legkedveltebb színei a vörös, a fehér, a sárga, a narancs és a sápadt narancs (ennek mibenlétéről – kellő tisztelettel adózván Virág elvtárs emlékezetének és jóságának – ne nyissunk vitát), a rózsaszín, a piros és ezek cirmos, fodros, bodros és mindenféle változatai. Van belőlük szimpla és telt virágú változat is, a virágok a hajtások végén jönnek elő. Nem nő nagyra, beéri 30-50 centiméteres magassággal, leveleivel pedig vigyáznunk kell, mert egy óvatlan mozdulat, és máris porcelánként pattanva marad a kezünkben egy jókora darab.

A begónia nem rajong a tűző napért, ezért ha a napsütötte, nyaranként negyven fokra is felmelegedő teraszra akarnánk telepíteni őkelmét, a lehető legrosszabbat tennénk vele. Inkább egy félárnyékos, árnyékos kertrészt válasszunk, a szűrt napfényt persze szívesen elviseli. Öntözni gyakran kell, a gondoskodást gazdag virágzással hálálja meg. Érdekesség, hogy gyümölcse a virágzás után is megmarad és sokáig díszíti a növényt. Felhasználási lehetőségük végtelen: lehetnek dézsában, tarthatjuk cserépben virágállványokon, társíthatjuk évelőkkel, például Tűzesővel (Heuchera) az ágyásban, fűszernövényekkel (izsóp, zsálya, rozmaring, bazsalikom) is, jól mutatnak haragoszöld növényfal előtt, de csinosak a nebáncsvirágok társaságában, és ha kedvünk tartja, ágyásszegélyt is kialakíthatunk belőlük.

Hogy megismerné-e Plumier úr az ő begóniáját, erősen kétséges, ugyanis angol botanikusok az 1860-as évek második felében gőzerővel nekiálltak a hibrid változatok előállításának. 1870-ben Londonban nagy sikerrel be is mutatták az első hibrid változatot, a begónia karrierje azóta is töretlen nemcsak a szigetországban, hanem az öreg kontinensen is. Azok kedvéért, akik éjnek évadján is gyönyörködni szeretnének egy-egy begóniában, és hajlandóak a virágot éjszaka kellő mesterséges fénnyel megvilágítani, s mindezt egy üvegházban megcselekedni, kitaláltak egy hibridet, amelyiket virágos jókedve még a legfagyosabb decemberi télben sem hagyja el, és nem kap hőgutát a nagy nyári melegekben.

Ha gumós begóniánk van (Begonia x tuberhibrida), akkor teleltetéséről külön is gondoskodnunk kell. Az ősz végére szinte biztosan elhervadó leveleket és hajtásokat le kell szednünk a gumóról, és nem árt, ha óvatosan, de alaposan megtisztítjuk. Néhányan a gumók fürdetését sem tartják eretnek dolognak, ez ízlés kérdése, de ilyenkor érdemes türelmesen megvárnunk, amíg elveszti a felvett nedvességet. A száraz begónia gumóknak pedig homok – esetleg egy kis tőzeg – és fűrészpor hozzáadásával kellemes, téli álmot biztosító keveréket készítünk, amibe szépen rétegezve helyezzük el őket. Ha fagymentes helyen tároljuk, épségben látjuk őket viszont a tavaszi kiültetéskor.

Akik savanyún szeretik

2011-05-24T07:51:00.004+02:00

www.forestwander.com

Sokan, sokszor megpróbálták már rábeszélni a Rhododendronokat, hogy nem is olyan borzasztó egy meszes talaj, különben is, nem kevesen vannak, akik kifejezetten vidáman eléldegélnek efféle földben is, mindhiába.

A rhododendronokat makacs fából faragták.

Ki nem állhatják a meszet, a csapvíz mégoly kevés mésztartalmától is feláll a hátukon a szőr, úgyhogy rhododendront tartani meglehetős türelemjáték és kísérletező kedv kérdése. Mifelénk nincs is olyan kultusza, mint Európa nyugati felében, ahol nemcsak a párásabb környezet, de savanyú, mészmentes föld is bőséggel megtalálható. Kész szerencse, hogy egy kis magyar savanyú mifelénk is fellelhető, leginkább Vas megyében, ahová tömött turistabuszok indulnak ilyentájt, hogy népes utazóközönségük hosszasan gyönyörködjön a Kámoni és a Jeli Arborétum ezerszámra virágzó pompás növényeiben.

Van köztük örökzöld és lombhullató faj is, utóbbiakat régebben Azalea néven tartották nyilván, ma már ezek is a rhododendronok nemzetségébe tartoznak, bár a mindennapi nyelvben – különösen a törpe fajták – megmaradtak azáleának. Hazájuk Észak-Amerika, Délkelet-Európa, a Kaukázus vagy Japán.

Ma már oly sok mindenről tartanak szavazást széles e világon, nem lenne meglepő, ha élelmes közvélemény-kutatók a melyik a legszebb virágzó díszcserje kérdést tennék fel szavazásra, mely procedúrán a rhododendron végezne az első helyen.

Nevét a görög rózsa (rodón) és fa (dendron) szavak összeillesztéséből kapta, magyarul harangrózsának, havasi rózsának vagy havasszépének is hívják. Virágai a kékes árnyalatokon kívül szinte bármilyen színűek lehetnek, de a virágok formája és illata is végtelenül gazdag. Ligetes facsoportok alatt vagy fenyők félárnyékban érzik legjobban magukat. Nem viselik el a vizes, levegőtlen talajt, öntözni leginkább esővízzel lehet őket. Egy házi kertben rhododendront nevelni nagy kihívás, talajcsere vagy a föld savanyítása nélkül hozzákezdeni sem érdemes.

A követendő metódus receptje: a növényünknek kiásott gödör aljára gazdagon terítsünk speciális rhododendron földet, vagy savas tőzegkeveréket. A savanyításhoz használhatunk fenyőkérget és tőzeget egyaránt – e célra kiegészítőként a kávézaccra is jól jöhet – de ezekből nem árt időről időre egy kisebb készletet beszerezni, mert a párolgással és egyéb furmányos kémiai trükkökkel a savanyú hatás egy idő után biztosan odalesz.

Az elmúlt években megjelentek a mésztűrő rhododendron néven forgalmazott növények, velük az a helyzet, hogy nagy duzzogva elviselik a kissé meszes talajt, de azért a lelkük mélyén csak-csak a savanyú földért vannak oda.

Macerás szépség: a gyep

2011-05-13T22:45:00.008+02:00

Valahogy úgy vagyunk vele, hogy gyep, minden kertbe kell. Gyep nélkül nem érvényesülnek igazán gondosan megtervezett és kialakított virágágyásaink, gyep nélkül nincs egységes összekötő eleme a kertnek, és hát igen, gyep nélkül mifelénk meglehetősen furcsán néz ki egy kert.

Gyep tehát igenis kell a kertbe.

Kell, mert ott lehet jókat focizni a gyerekkel, kell, mert nyugtatja a lelket és a szemet, utóbbival amúgy is igen sok nyughatatlan dolgot látunk nap mint nap. És kell, mert egy szép füves területrész nagyobbnak mutatja a kertet, és kell, mert rendezetté teszi kinti tereinket.

Gyepre tehát szükségünk van.

Első menetben olyan talajréteget kell kialakítanunk, ami biztosítja a fű növekedéséhez szükséges tápanyagokat, átereszti a vizet, de kellően tömör, és felülete leginkább a billiárdasztal simaságára hajaz. Ha területünk gyomos és romos, e használhatatlan felső rétegtől meg kell szabadulnunk. Kis területen ezt egy jóképű kapával is megtehetjük nagyobb felületnél azonban érdemes gyepfelvágót kölcsönöznünk, amivel nagy akkurátusan szőnyegszerűen tudjuk majd felszedni a talajt.

Ha gyepesítendő területünk agyagos, nehezen ereszti át a vizet, legjobb, ha folyami homokkal javítjuk fel. A hiányzó tápanyagok pótlására legjobb az érett istállótrágya, az idevágó szakirodalom így ír: végy 3-5 kilogrammal érett szarvasmarhatrágyát négyzetméterenként. Ha ilyesmi nem terem a környékünkön, vételezzünk porított szarvasmarhatrágyát, és azt forgassuk bele a talajba. Talajunk javítására egyébként nagyszerű a Cofuna, az Alginit vagy a Bontonit is, a jobb mezőgazdasági boltokban tartanak belőlük.

A füvesítésre szánt területen természetesen semmiféle törmelék, kő vagy másféle maradék nem lehet, úgyhogy ezeket nagy akkurátusan mind el kell távolítanunk. Ha ezzel is megvagyunk, egyengessük el a talajt. A módszer: néhány, az idő előrehaladtával egyre hosszabbnak és hosszabbnak tűnő percet szánjunk egy nehéz henger húzogatására, legalább két irányból keresztül kasul bejárva a terciát. A nehéz pillanatokban ne feledjük: olyan felszínt kell kialakítanunk, amelyik asztallap simaságú. Ha nem akarjuk munkákat újra kezdeni, a hengerezéshez érdemes sarok nélküli cipőt felvennünk, különben mi magunk alakítunk ki hullámvasúthoz hasonlatos felületet.

Hanem a fűmag.

Olyat vegyünk, amelyik megfelel annak az igénybevételnek, amire a területet használni fogjuk. Ha Messi stílusában kergetjük majd a bőrt a kölyökkel a füvön, akkor sport keverékre vadásszunk. Ha teraszunkon üldögélve, kezünkben koktélospohárral szeretnénk szemlélődni óraszám, akkor a pázsit keverék kell nekünk. Napos területre napra való, árnyékosra meg némi árnyékot is elviselő fűmagot válasszunk. Fontos azonban, hogy ne higgyünk a csábításnak: bármit is írjanak a csomagolásra, a mélyárnyékban is harsogóan zöld színű füvet még nem találták fel. Ilyen helyre inkább gyeppótló növényeket telepítsünk.

Legkevesebb 3-4 dkg fűmaggal számoljunk négyzetméterenként, a vetést szélcsendes időben végezzük. A magokat ne túl mélyen, egy gereblye fokával dolgozzuk be a talajba, aztán derekunk edzésben tartása érdekében jöhet egy újabb alapos hengerezés. Ha mindent jól csináltunk, és a területet naponta többször is öntöztük, két hét múlva előbújnak az első fűszálak. Néhány hétig ne tervezzünk túl sok házon kívüli programot, ugyanis el leszünk foglalva a naponkénti két, három, esetleg négy öntözéssel. Mindezt figyelmesen, tócsák kialakítása nélkül kell megejtenünk, úgy, hogy a felső talajréteg egyenletesen jusson nedvességhez.
Két és négylábú családtagjainkkal pedig meg kell értetnünk, hogy az első pár hónapban csak nézni szabad szépen gyarapodó füvünket, rámászkálni, rajta megkerülős cseleket bemutatni és csinos kis fadarabokat dobálni az ebnek egyértelműen a tiltott tevékenységek listáján szerepel. Az első nyírással meg kell várnunk, amíg füvünk eléri a 8-10 centiméteres magasságot.

A gyepesítésre amúgy tavasz táján az április és a május mutatkozik a legideálisabbnak, aztán szóba jöhet még az augusztus vége és a szeptember.

Pár hónap múltán tehát szép zöld gyepünk lesz, de hogy ilyen is maradjon, ahhoz rendszeres ápolásra, kaszálásra és mindenféle macerás munkákra van szükség. Merthogy a gondozott, szép füves terület folyamatos, és szép számú feladatot ad a ház emberének vagy éppen asszonyának. De az ápolt gyep látványa, a gondozott szegélyek képe, a kert gyeptől is teljessé váló harmóniája megéri a fáradtságot.

Muskátli

2011-05-02T16:46:00.002+02:00

A közhiedelem úgy tartja, hogy a muskátli színtiszta magyar növény, pedig nem is őshonos mifelénk, de úgy jártunk vele, mint Virág elvtárs magyar narancsával: a miénk lett. Eredetileg Dél-Afrikából származik, arrafelé félfás cserjeként éldegél. Választhatunk kicsit, közepeset vagy nagytermetűt, lehet piros, vörös, rózsaszín vagy fehér, álló és csüngő, muskátliból igazán kimeríthetetlen a választék. És ha már létezik népes tábora a Magyar égre magyar ufót! mozgalomnak, hát a muskátlikedvelők is nyugodtan engedhetnek a csábításnak, és követelhetnek muskátlit az erkélyekre és az ablakpárkányokra.

Európa első muskátlija – egy 1789-ben kiadott, az Angliában fellehető növényeket tartalmazó leírás szerint – 1690-ben érkezett a szigetre. Magyarországon írásos formában 1783-ban említik először. Maga a név nagy valószínűség szerint a moschata vagy muscata szóból ered, ami mósuszillatút jelent, a növény hazánkban egy időben muskáta néven is közismert volt. Népies jelleget csak a XIX. században kapott, akkoriban terjedt el ugyanis falvainkban.

Ültetésénél akkor járunk el helyesen, ha egy-egy növényre legalább két-három liter földet számítunk. Fontos, hogy az edényeink alul lyukasak legyenek, különben a fölösleges víz nem tud elfolyni. Vízből márpedig a muskátlinak sok kell: 27-28 fokos napi átlaghőmérsékletnél mindennap öntöznünk kell. Ennél jobban csak a fényt szereti: nyugodtan kitehetjük akár a tűző napra is. Ha futó vagy csüngő muskátlink van, a legjobb, ha olyan helyet keresünk nekik, ahol legalább öt-hat óra hosszan biztosan éri őket a nap.

A talaj iránt közepesen igényes, érdemes tehát jó minőségű, laza szerkezetű, porhanyós kerti földbe ültetni. Az elnyílott, száraz virágokat pedig szorgalmasan le kell szedegetnünk, amivel gyakorlatilag becsapjuk a növényt: energiáját ugyanis így nem a termés beérlelésére fordítja, hanem újabb és újabb virágokat hoz majd. Több mint kétszázötven faj létezik, a fajták pontos száma talán nem is ismert. A mediterraneumban kivadulva is megélnek, nálunk a fagyot nem viselik el. Az alpesi tájak elképzelhetetlenek futómuskátli nélkül, az erkélyekről és teraszokról gyakran 1,5 méter hosszban is lecsüngenek. Itthon újabban nagy divatja van a rózsa-, az alma- vagy a citromillatú muskátlinak, késő ősszel ezeket is fagymentes helyre kell cipelnünk, és elegendő két-három hetente megöntöznünk őket. A futó muskátlit, vagyis a csüngő hajtásokkal díszítőt viszont csak rendszeres öntözéssel lehet biztonságosan átteleltetni, és neki a kerti muskátlinál melegebb téli szálláshely is kell.

A gyakori öntözés miatt az öntözővízzel általában kimossuk a talaj tápanyagait, ezért azokat időről időre pótolnunk kell. Ma már tucatnyi tápoldat közül választhatunk, a kezelés gyakoriságát mindegyik készítmény pontosan megadja, de a heti egyszeri kúra biztosan nem árt meg őkelmének.

Szaporítása meglehetősen egyszerű: a muskátliról le kell törnünk vagy vágnunk (egyesek kifejezetten a törésre esküsznek) egy akkora dugványt, amin legalább egy-két kifejlődött levél van. Ennek legjobb ideje augusztus tájára esik, ilyenkor a hajtásnövekedés már jóval lassabb. Dugványnak igyekezzünk virág nélküli, legalább 10-12 centiméteres hajtásokat választani, amiket jó minőségű, esetleg perlittel kevert földbe kell ültetnünk. Ha biztosra akarunk menni, vegyünk gyökereztető hormont, a dugvány aló részét pedig mártsuk bele, és így ültessük el. Egy tálba vagy edénybe több dugvány is kerülhet, a tálat sohase tegyük ki a tűző napra, és földjét rendszeresen öntözzük.

Mézga, de nem Géza

2011-04-21T12:11:00.003+02:00

Vagyis macskaméz.
Hogy mi köze ennek a ragadós, nehezen folyó növényi gyantának a macskák mézéhez, ez alighanem örök időkig rejtély marad. Az viszont szinte biztos, hogyha kertünkben csonthéjas gyümölcsfa – meggy, cseresznye vagy barack – van, találunk rajtuk mézgát. A fák valószínűleg védekezésképp termelik a macskamézet, arra nézvést pedig, hogy mi váltja ki a gyantaképződést, többféle elmélet létezik.

Az egyik szerint leginkább gombás fertőzés lehet az ok, monília, vagy más, levélkárosodást okozó fertőzés. Oka lehet, ha gyümölcsfáink túl sok nitrogént kapnak, de lehet attól is, hogy magas a talaj mésztartalma. Vagy alacsony a talaj mésztartalma. Lehet macskaméz a fán azért, mert magasan áll a talajvíz. Vagy mert túl sokáig tartottak a tél végi fagyok, sőt, nem is tél végiek, hanem tavasziak voltak. Mézgás lehet egy fa, ha nem volt tiszta a metszőollónk. Mézgás lehet, ha tiszta volt a metszőollónk, de túl sok ágat vágtunk le a fáról. Végül mézgás lehet, ha ezt a túl sok ágat nem tiszta ollóval vágtuk le a fáról. Aztán kialakíthatják rovarkártevők, vegyük példának okáért a farontó hernyót.

Akárhogy is van: a mézgásodás az okozat, a tünet, nekünk tehát itt is illene az okot megszüntetnünk. Miután azonban ezt csak nagy általánosságban tudjuk meghatározni – mondjuk nem járunk messze az igazságtól, ha a fene tudja összetételű rövid mondatot használjuk –, mézga ügyben néhány általános óvintézkedést érdemes megszívlelnünk

Az elszáradt, fertőzött, lehullott leveleket, a gyümölcsmúmiákat szedjük össze, és égessük el. Sebkezelésnél legyünk nagyon gondosak, a metszőollót és az ágvágót rendszeresen fertőtlenítsük. A nagyobb – általában másfél-két centiméter átmérő fölötti – metszési felületeket kenjük be méhviasz tartalmú sebkezelővel.

Természetesen elvégezhetünk néhány tüneti kezelést: a mézgacseppeket szedjük le, az alattuk levő elhalt szövetrészt távolítsuk el tiszta és éles késsel, esetleg drótkefével. Fontos, hogy az egészséges szövetrészig hatoljunk le. Az így keletkező tiszta sebfelületet pedig fertőtlenítésképp dörzsöljük be ecettel, aztán méhviasszal zárjuk le.

Munka közben pedig gondoljunk arra, hogy a magunk részéről mindent megtettünk, de a macskaméz olyan, hogy újra és újra megjelenhet…

Tavaszváró vizes teendőik

2011-04-16T11:24:00.002+02:00

Mióta kertjeinkben rendszerszerű szemlélettől vezéreltetve oldjuk meg az öntözést, nem árt, ha vigyázó szemünket vízügyi szempontból is rajta tartjuk kertünkön.

Első lépésként tegyünk jó néhány lépést: figyelmesen járjuk körbe a birtokot.

Hogy mit keressünk? Keressünk felvizesedett, felfagyott talajrészeket, megsüllyedt foltokat a kertben, különösen azokon a helyeken, ahol szórófejeink lapulnak. Ezek mindegyike a föld síkjában kell legyen, ha nem így van, a renitens szórófejet vissza kell süllyesztenünk. Sétánk végeztével támadjuk meg a központi szűrőt: mossuk ki alaposan, minden szöszmöszt távolítsunk el belőle, lehetőség szerint tökéletes tisztaságra törekedjünk. Ha már belejöttünk a tisztogatásba, nézzük meg az esőérzékelőt is, innen is minden szennyeződést el kell tüntetnünk. Aztán szerezzünk új elemeket az öntözésvezérlőbe, és nézzük át az elektromos csatlakozásokat is.

Vízügyi túránk következő állomása a szivattyú és a szivattyúakna. Itt először ízlés szerint kissé, közepesen vagy nagyon felháborodunk az aknában tanyázó élőlények és a némi kosz láttán. Aztán kitakarítjuk az aknát. Üzembe helyezzük a szivattyút. Ha ciszternából, élővízből nyerjük (…hm… szerezzük) a vizet, akkor a szivattyú szívócsövén található szűrőkosarat is ki kell tisztítanunk.

Ha mindezzel megvagyunk, be is indíthatjuk a rendszert. E műveletnél azonban kellő önmérsékletet tanúsítunk, és a fokozatosan szót ismételgetjük. A főelzáró csapot például csak annyira nyitjuk ki, hogy az átfolyó víz egy kör működését biztosítsa. Minden zónát külön-külön helyezünk nyomás alá, eszünkbe sem jut – ha mégis, a gondolatot nagy önuralommal elhessegetjük – azonnal a teljes rendszert elindítani. Miután a csövekben tanyázó levegő kimenekül a víz elől, és a rendszer sehol sem szivárog, a főcsapot a teljes terhelésig kinyithatjuk.

Ekkor azzal vigasztaljuk magunkat, hogy már csak a szórófejeket és a csepegtető rendszert kell ellenőriznünk. Ha valamelyik fúvókánál nem megfelelő a szóráskép, akkor rendszerint a fúvóka szűrője (általában a fúvóka alatt van) tömődött el, tisztítsuk tehát ki azt is. Ha csepegtető rendszerünk is hibátlanul működik, nincs más hátra, mint beprogramozni a vezérlőt.

Ha kertünkben a növények annyira megnőttek, hogy belelógnak az öntözővíz útjába, néhány szórófejet át kell helyeznünk. A munka megéri a fáradtságot, különben a vizet felfogó növényünk a sok víztől, a víz nélkül maradó mögöttes területrész növényei pedig a kevés víztől indulnak biztos pusztulásnak.

Mindezek után már csak azt kell elintéznünk nagy ügyesen, hogy végre igazi tavasz legyen, olyan langyos napsütéses, madárcsicsergős és illatos, nem ilyen fázós, többszöri nekiindulós, szeles, hideg reggeles.

Tömény keserűség: pitypang, a pongyola

2011-04-12T11:11:00.009+02:00

Érdekes egy növény. Képes precíz, türelmes munkára tanítani a kertészkedőket. Miután minden gyepfelületben megjelenik, a kertkedvelő meg a gyepben a gyepet szereti, hát egy hegyes késsel nekiesik a pitypangnak. Először is féltérdre ereszkedik, aztán késével hegyeset döf a gyökér tájékára, egy gyors mozdulat és már húzza is ki a félbe vágott gyomot. A kezdő kertkedvelő ekkor még nem tudja, hogy megtette az első lépést a sikeres pitypang szaporulat felé vezető úton, egyszersmind rendszeres derék, térd és lábizom erősítő gyakorlatoknak néz elébe.

Merthogy a pitypang terjedését csak akkor lehet megakadályozni, ha nem vagdossuk össze-vissza a gyökerét, hanem megpróbáljuk egyben, gyökerestől kiemelni: a félbevágott gyökérdarabkákból ugyanis újabb és újabb gyermekláncfű csemeték nőnek.

A mechanikai megoldást persze lehetséges tökélyre fejleszteni. A növények megjelenésekor, kora tavasszal, mielőtt tömegesen elszaporodna a gyepben, türelmes és pontos munkával, nem kőkeményre szikkadt talajon, kellő mélységre nyomva a kést a teljes növényt ki lehet fordítani, miután főgyökere szerencsére nem ágazik el. (Több száz pitypang jelenléte esetén e módszerhez nyugtatószerek előzetes beszerzése erősen javallott.) A korai cselekvés azért is fontos, mert a pitypang tőlevélrózsája alatt biztosan kipusztul a fű, és a fűszál szünet, fűszál szünet sorminta egyetlen kertben sem mutat jól.

Másik megoldás a gyomirtó szer alkalmazása, kétszikűek ellen jó néhány kapható. A kezelést tavasszal és ősszel is érdemes elvégezni, egy művelet általában nem jár sikerrel. Nagyon gyomos terület esetén nyugodtan alkalmazzuk a legmagasabb dózist, de 10-15 fok alatti hőmérsékleten ne gyomirtózzunk. Fontos még, hogy permetezés előtt és után legalább két-három napig ne nyírjuk a füvet, és az sem árt, ha az irtózatos beavatkozás utáni első fűnyesedéket nem tesszük a komposztra.

A pitypangot (Taraxacum officinale) egyébként már több ezer évvel ezelőtt is használták a gyógyászatban, jó négyszáz éve pedig zöldségnövény volt őkelme. Franciaországban és Olaszországban a piacokon találkozhatunk vele, arrafelé kifejezetten kedvelt salátanövény. Zsenge leveleiből kiváló főzeléket is lehet készíteni. Márciustól májusig a virágbimbókat és a leveleket lehet gyűjteni, a gyökerét ősszel kell. Rendkívül keserű, ezért önálló salátának csak mértékkel készíthető. Keserű anyagai viszont javítják az emésztést, méregtelenítenek, és vízhajtó hatással is bírnak. Ahol zöldségnövényként termesztik, gyakran halványítják is: cseréppel vagy edényekkel letakarva tüntetik el leveleiből a keserűséget.

Legalább ötszáz néven ismert, közülük néhány figyelemre méltó: asszonyhűség, férfihűség, papvesszeje.

Ha nemcsak irtani, főzni is kedvünk támad, álljon egy pitypang recept: két marék pitypanglevelet nagyobb darabokra tépünk, kecskesajtot morzsolunk rá, meghintjük ropogósra pirított kolozsvári szalonnával vagy ízlés szerint sonkával, mogyoróval. Hozzáteszünk melegen felszelt főtt burgonyát, esetleg főtt tojást, összekeverjük, s meglocsoljuk jóféle olívaolajjal vagy balzsamecettel. A sonka és a szalonna helyett működik szardellafilével és főtt tonhaldarabokkal is.

Salátánk csipegetése közben kertünkben gyönyörködünk.

Tyúkhúr: a hasznos és ehető gyom

2011-04-07T10:13:00.010+02:00

Szinte minden kertben megtalálható. Kollégám szerint úgy van ott, mintha mindig is ott lett volna. Sok néven ismert, csillaghúr, madárhúr, tyúkbegy, libafű, több helyen tikhúrként emlegetik.

A tyúkhúr (Stellaria media) fejlődése ősszel, a csírázással kezdődik, tőlevélrózsa formájában telel át, majd a nyári melegekig el is szórja magjait. Csapadékos időkben egész évben megtalálható nemcsak a kertekben, a gyümölcsösben, az ültetvényeken, a szántóföldeken és a tarlókon is. Bár exkluzív virágágyást nem célszerű létesíteni belőle a díszkertben, azt azonban érdemes kihasználni, hogy a tyúkhúr a nem baj, ha ott van kategóriájú növények közé tartozik.

Nem baj, ha ott van a szőlőben és a gyümölcsösben, mert minimális vízelvonáson kívül semmiféle kárt nem okoz. Korán, akár már februárban megjelenik, s ezzel óvja a földet a kiszáradástól, ugyanakkor sok talaj- és gyepszint lakónak nyújt védelmet. Nem baj, ha ott van, mert megőrzi a talaj szerkezetét, párologtatásával jobb mikroklímát biztosít, és jelentősen késlelteti a veszélyesebb gyomnövények – a ragadós galaj, a parlagfű, a disznóparéj vagy a csattanó maszlag – megjelenését. A gyümölcsösökben a tyúkhúr amolyan gyeppótlóként „működik”, viszont kevesebb vizet von el a kultúrnövénytől mint a fű.

És nem baj, ha ott van a zöldséges kert egy szegletében, mert kiváló levest vagy főzeléket lehet belőle készíteni, de salátaként is megállja a helyét. Fogyasztható a levele, a szára és a virága is. A természetgyógyászati irodalomban lúgosító hatását emelik ki, illetve méregtelenítésre, májtisztításra ajánlják. A legújabb természetgyógyászati irodalmak a diabeteszes betegek fontos gyógynövényeként említik. Levele C-vitamint és foszfort tartalmaz. Érdemes a friss tavaszi levelekből szárítani egy adagot, salátákhoz, szendvicsekhez kiváló. Ész nélkül persze ezt sem szabad fogyasztani, ha kiloszámra esszük, gyakori vendégei leszünk a ház legkisebb helyiségének.

A tyúkhúr önmagát terjeszti el, egy-egy növény több ezer magot hoz, ezek már 2-5 fok közötti hőmérsékleten is csíráznak, s e jó tulajdonságukat 20-25 évig is megtartják. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy tyúkhúr akadt a kezünk ügyébe, a virág színe segítségünkre lehet. A tyúkhúré mindig fehér, ha a kiszemelt növény hasonló, de virága kék vagy piros, ne szedjük le és ne fogyasszuk, mert az nem a jó fiúk csapatába tartozik.

A medve hagymája

2011-04-01T10:44:00.005+02:00

Ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy a medvék, ha előveszi őket a tavaszi fáradtság, a medvehagyma levelének rágcsálásával frissítik fel magukat.

Akárhogy is van, március vége felé már megjelennek a medvehagyma (Allium ursinum) jellegzetes levelei, némiképp később, áprilisban, nem ritkán májusban hozza fehér virágait. Bükk, tölgy és gyertyán erdőkben gyakori, valóságos szőnyeget alkot a fák alatt. Gyűjtésekor nem árt némi óvatosság, levelei ugyanis igencsak hasonlítanak a gyöngyvirágéra (Convallaria majalis) és az őszi kikericsére (Colchicum autumnale). A kikericcsel van könnyebb dolgunk: napos mezőkön, füves réteken nő, sohasem az erdők aljnövényzetében. A tévesztés egyébként halálos is lehet: a gyöngyvirág és a kikerics levelei mérgezőek, úgyhogy annak fogyasztása erősen ellenjavalt.

Kifejezetten ajánlott viszont a medvehagyma leveleinek konyhai felhasználása, hiszen régóta a tavaszi tisztítókúrák első számú növényeként tartjuk számon. A növény leveleit kell leszednünk, lehetőleg a virágzás előtt. Ismert immunerősítőként és ólommentesítőként, jó vérnyomáscsökkentésre, de a természetgyógyászatban érelmeszesedés gátlóként is használatos.

Tulajdonképpen fűszernövényről van szó, amit magunk is megpróbálhatunk a kertben termeszteni, ehhez kissé párás, árnyékos területet válasszunk, hagymáit ősszel ültessük el. Felhasználható saláták ízesítésére, de levesekbe is kiváló, és fűszerolaj is készíthető belőle. Ha konyhatündérek vagyunk, az apróra összevágott leveleket olívaolajjal is kikeverhetjük, ezzel pirítóshoz, szendvicsekhez illő pompás krémet kapunk. Íze talán leginkább a fokhagymára hasonlít, és ez az illóanyag van segítségünkre a gyűjtés során. A gyöngyvirág és a kikerics levelét megdörzsölve sohasem érzünk fokhagymaillatot, ha bizonytalanok vagyunk, ez minden esetben segít. Ha nem tudunk dönteni, inkább hagyjuk ott a növényt, a mérgezések néha halálos kimenetelőek is lehetnek.

Tömegesen fordul elő például a Mecsekben, Orfű környékén, ott egyébként minden év áprilisában medvehagyma fesztivált is tartanak.

Bár a hagymája is felhasználható – ugyanúgy, mint a fokhagyma –, a gumók felszedésével csínján kell bánni, mert magról kevésbé újul.

Jó szomszédság

2011-03-28T18:45:00.008+02:00

Ha úgy döntünk – márpedig miért ne döntenénk úgy –, hogy kertünkben zöldségeket is termesztünk, érdemes megpróbálkoznunk a természetes módszerekkel. Kihasználhatjuk például mindazt, amit nagyszüleink, dédszüleink a zöldségek, illetve általában a növények társíthatóságáról feljegyeztek, vagy éppen szájról szájra tovább adtak. Megfigyelték például, hogy néhány zöldség a többiek számára amolyan védőnövény, és ezeket tudatosan használták.

Fontos megfigyelésük volt, hogy a zöldségeskertben a hagyma az egyik legjobb szomszédság, ezért a sárgarépa sorok és a paradicsom tövek közé sohasem mulasztottak el hagymát duggatni. A sárgarépalégy aligha kedveli a hagyma illóanyagait, ezért inkább elkerüli a hagymával megtűzdelt sorokat. Valószínűleg szintén az illatanyagoknak lehet szerepük abban is, hogy a paradicsom szívesen fogadja a bazsalikom közelségét. Azért a hagyma sem használható mindenre, van néhány kifejezetten nem szeretem szomszédja…

Hasznos szomszédságok
   hagyma: szamóca, eper, sóska
   retek: saláta, dughagyma
   paradicsom: karalábé, hagyma,
   zeller: káposztafélék, bab, uborka, paradicsom, karalábé, brokkoli, bimbóskel,    paprika
   sárgarépa: paszternák, patisszon
   uborka: bab, cékla
   cukkini: vöröshagyma, karósbab
   cékla: káposzta, bokorbab

Kerülendő társítások
   zeller: saláta, krumpli
   paradicsom: uborka, cékla, káposzta, tök
   kelkáposzta: hagyma
   tök: patisszon
   borsó: bab, hagyma, zeller
   saláta: zeller, petrezselyem

A kapor igen hasznos, jó tanyahely a katicáknak, ők aztán százszámra fogyasztják majd a tetveket. Ha nem törünk a kaportermesztő nagyhatalom büszke címére, a magot minden különösebb tervezés nélkül nyugodtan szétszórhatjuk a zöldségeskertben. A védőnövényként használt zöldségeknél ne a terméshozam legyen a legfontosabb szempont, ne keseregjünk tehát azon, ha a sárgarépa közt csenevész hagymáink lesznek, a család éves hagymaszükségletét úgysem itt kell megtermelnünk.

A zöldségeskertben igen nagy hasznát vehetjük a Büdöskének avagy Bársonyvirágnak (Tagetes patula). A levéltetvek horrortörténeteket tudnának mesélni arról, mit éreznek a büdöske közelében, úgyhogy ilyenkor bekövetkezik az, amit a szakirodalom tömören így ír le: faképnél történő hagyás…

A társítások kialakításánál egy további szempont is segítségünkre lehet: igyekezzünk olyan környezetet kialakítani, hogy haszonnövényeink károsítóit fogyasztó „ragadozók” – katica, fátyolka, fülbemászó, fürkészlégy – szívesen időzzenek a kertünkben. Ültessünk számunkra csábító növényeket: cickafarkat, koriandert vagy kaprot, ezek a zöldségeskertben esztétikai szempontból is hasznosak: színükkel, alakjukkal jó kiegészítői a zöldségeságyás növényeinek.

Nárcisz

2011-03-21T15:18:00.004+01:00

Ha április, akkor Nárcisz. (Na jó: tulipán és liliom is, meg húsvét, hímestojás, aztán újhagyma és finoman erezett sonka, reszelt tormával és könnyű veresborokkal…)

Ez a hagymás növény igazán elkényezteti a kertbarátokat: harminc egynéhány faja több mint nyolcezer fajta virágot kínál. Eredetileg fehér és sárga árnyalatokban létezett, de a hibrid nárciszok között ma vörös, piros és rózsaszín is kapható. A sárgálló nárciszok látványa örökzöldek vagy zöld levelű növények előtt igazán figyelemre méltó, a virágok fényesebbnek, teltebbnek látszanak, és mindkét szín jobban érvényesül.

Ültetésük a díszkertben történhet évelőágyba, cserjék előterébe, vagy nem folyamatos kaszálásra szánt gyepfelületbe. Nem rajong az árnyékért, inkább napos, legfeljebb félárnyékos területet nézzünk ki számára. Talajban nem válogatós, de a kissé kötött földben érzi legjobban magát. Ha kedvében szeretnénk járni, ne frissen trágyázott földbe ültessük, és elvirágzás után ne vágjuk le a levelét, mert ezzel lassú, de biztos pusztulásra ítéljük. Levél híján ugyanis a következő virágzáshoz szükséges tápanyagok nem tudnak visszakerülni a hagymába. Nem gond, ha jó néhány évig ugyanazon a helyen marad, a hagymákat nem kell télre felszednünk. A felszedésre négy-ötévente érdemes csak sort keríteni, ilyenkor június utolsó harmadában kell kiszedni őket. A kisebb, erőtlenebb gumóknak – ilyenekből ennyi idő alatt rendre sok képződik – további szigorú iskoláztatást helyezzünk kilátásba: ültessük őket a kert egy szabad szegletébe, ahonnan leghamarabb egy év múlva kerülhetnek vissza végleges helyükre. A nagyobb hagymákat viszont mentsük fel a további nevelési feladatok alól, tisztításuk után egy száraz, hűvös helyen pihentessük őket az ültetésig.

Utóbbi legjobb időpontja ősszel van, a részletekről a Jácint kapcsán már szót ejtettünk. A telet jól bírják, takarás nélkül sem fenyegeti őket a kifagyás veszélye. Ügyeljünk rá, hogy egy-egy csoportba egyfélét ültessünk, ezzel is a természetközeli állapotok fenntartását és megjelenítését segítjük elő.

Ha a lakásban előbb szeretnénk nárciszokban gyönyörködni, novemberben, de legkésőbb december elején a nagyobb hagymákból ültessünk párat cserépbe úgy, hogy a gumók fele a föld fölött legyen. A cserepeket februárig tartsuk 9-10 fokos hőmérsékletű helyen, a földjük inkább nyirkos, mint vizes legyen. Február végén aztán becipelhetjük őket a fűtött lakásba, ahol ha kellő fényt biztosítunk nekik, március végére virágot hoznak majd.

Virágjaiban bátran gyönyörködhetünk kertben és lakásban egyaránt, biztosan nem járunk úgy, mint Narcissus, aki határozott nemet mondva a nimfa, Ekho ostromló szerelmére, arra ítéltetett, hogy a forrásvíz fölé hajolva saját képmásába szeressen bele. A nárcizmus, az önnön erényeink nagyszerűségében történő fürdőzés egyébiránt manapság is létezik, de efféle huncutsággal inkább a politika mezején találkozhatunk, semmint ápolt és gondozott kiskertünkben.

Gyepre magyar!

2011-03-16T15:56:00.028+01:00

Ilyenkor, március idusa táján – ha nem is forradalmi hevülettel –, de már tempósan közelíthetjük meg a gyepet. Ha a területen mohásodást, tömörödést látunk, a gyepnek némi szellőztetésre van szüksége. Ezt egy kisebb kertben akár gereblyével is elvégezhetjük, határozottan, szinte már durván bánva a szerszámmal távolítsunk el minden elhalt növényi részt a fűszálak közül. Szakítsuk fel a fűcsomók közötti földdarabkákat, hogy erőteljesebb növekedésre serkentsük a füvet.

Ha a terület nagyobb, és karjainkat a következő napokban finomabb mozgásokra is használni szeretnénk, gereblye helyett a gyepszellőztető gépet részesítsük előnyben. Efféle masinából kétfajta van, az egyik a gyep szellőztetésére, a másik a lazítására használható. Az elsőnél a forgóhengerre erősített pálcák kapják fel az összetömörödött növényi részeket. A másiknál a hengerre szerelt erős kések vágnak a talajba, ezzel biztosítva a megfelelő levegőztetést. A művelet mélysége a komolyabb gépeknél állítható, ha mélyebben szeretnénk lazítani a földet, célszerű a munkát őszre hagyni. A legtöbb díszkertben tavasszal elegendő egy gyepszellőztetést megejteni, ettől sűrűbb, levegősebb, tömöttebb lesz majd a füvünk.

Munkánk végeztével – különösen, ha géppel dolgoztunk – meglehetősen elkeserítő látvány fogad majd bennünket, de ez természetes. És az is, ha zsákszámra gyűlik össze a növényi hulladék: elhalt fűszálak, mohás részek és némi föld. Szellőztetés után érdemes a korábbi füvesítésnél használttal azonos fűmagból – 30-40 grammot számítva négyzetméterenként – újravetnünk a területet, és nem árt talajjavító anyagokat sem kiszórnunk: jó minőségű kerti földdel összekevert homokot, vagy valamilyen szerves anyag tartalmú keveréket.

Ezt követően elő kell vennünk a fűhengert, hogy kellőképpen tömörítsük a területet, majd következhet az öntözés, óvatosan, inkább csak permetezve, nehogy a lecsapódó vízsugár kimossa a magvakat és a földet. Az újravetett talaj felszínét legalább egy hónapig ne hagyjuk kiszáradni, gondoskodjunk a terület rendszeres öntözéséről.

Tavasszal nem árt, ha trágyázzuk is a gyepet. Arra feltétlenül figyeljünk, hogy kizárólag nitrogén tartalmú trágyát csak tavasszal használjunk. Ha az optimális tápanyagellátást hosszabb időn keresztül szeretnénk biztosítani, hosszú hatású műtrágyát válasszunk, ezeknél a tápanyagok lassan, hónapok alatt bomlanak majd le. Műtrágyából válasszuk a nitrogénben és foszforban gazdag, úgynevezett starter trágyát, a csomagoláson feltüntettet érték NPK 23+23+5, illetve NPK 20+20+8 legyen. (A betűk és a számok a nitrogén, a foszfor és kálium arányát jelölik.)

Ha fakó, szürkészöld, sárgás-, barnás foltos a gyepünk, a fűszálak közül sok elpusztult, leginkább gombás betegség lehet az ok: fuzáriumos hópenész, lisztharmat, palántadőlés, fekete szárrothadás, barna foltosodás vagy rozsdagomba. Sok helyütt lehetnek vakondtúrások, kutya és macskanyomok, ezek esztétikailag és élettanilag sem használnak a gyepnek.

Ha a sok elhalt gyökér bennmarad a talajban, akkor hamar elszaporodnak a földigiliszták, ürülékcsomóik sűrű halmocskái ezt jól jelzik. Ez sem a legszebb látvány, bár a gilisztahumusz segíti a gyep felújulását. Árnyékos helyeken a moha ritkítja ki a gyepet, ami azért is gond, mert amikor melegebbre fordul az idő, a mohás helyeken jobban erőre kapnak a gyomok. A mohás foltokhoz választhatunk mohairtó műtrágyát, itt 14-0-0+5Fe az ideális.

A gombabetegségek elleni permetezéshez egy méregmentes szert, a Trifendert érdemes használnunk, ebből 50-60 gramm kell száz négyzetméterre. (A termék dobozán minden más lényeges tudnivaló pontosan megtalálható.) Fontos, hogy a gyep trágyázását mindig a gyepszellőztetés és az újravetés után végezzük el. Ugyancsak szigorú szabály, hogy minden fűnyírás után öntöznünk kell.

A gyep nyírása amúgy külön tudomány, állítólag némi gyakorlás után - mértékadó, bár kissé humoros szakértők ennek idejét 600 évben jelölték meg -, füvünk akár angol barátaink pázsitjához is hasonlatossá válhat...

Díszcserjék metszése

2011-03-09T16:45:00.031+01:00

A szabályokban az a jó, hogy mindig van egy főszabály, aztán vannak alszabályok és kivételek.

A metszés aranyszabálya így néz ki: a metszéshez a tél vége a legalkalmasabb időpont. Ilyenkor könnyen lehet kijavítani a tél okozta károkat, nem kell kemény fagyokra számítanunk, a visszametszett ág már nem fog elfagyni. A gyümölcsfáknál és a szőlőnél fontos a jó minőségű és gazdag termés, a dísznövényeknél azonban – alszabály! – nem ezért kell ollót ragadnunk. Metszésükkel inkább csak egészséges fejlődésüket szeretnénk elősegíteni. A díszfák – újabb alszabály! – ráadásul nem is igényelnek rendszeres visszametszést és ifjítást, néhány díszcserje azonban kifejezetten jó néven veszi, ha időnként megnyirbáljuk kissé őkelmüket.

A díszcserjék ugyanis úgy vannak kitalálva, hogy idősebb ágaik elhalnak, helyettük aztán friss sarjak nőnek, és a körforgás ismétli önmagát. Mi emberek meg úgy vagyunk kitalálva, hogy szeretnénk, ha ez az egész biztosan, gyorsan, ráadásul esztétikusan történne, bokraink ne összevissza ágakkal álljanak elő, legyenek szellősek, rendezettek, és szíveskedjenek sokat virágozni nekünk.

Úgyhogy kezelésbe vesszük őket az ollóval.

Például tél végén.

Egy hasznos főszabály: vágjuk le az összes olyan ágat, ami elfagyott, elszáradt, megsérült vagy amit a hó a földig nyomott. Ha cserjénk besűrűsödött, ágai egymást akadályozva nőnek, tegyünk rendet közöttük: ritkítsunk meg, alakítsunk ki szellősebb formát. A sérült, roncsolt, egymást súroló ágakat oldalágig vagy a törzsig, csonk nélkül vágjuk le.

És most lássunk néhány fontos kivételt.

Díszcserjéink közül a kora tavasszal, az éves vesszőkön virágzókat csak a virágzást követően vágjuk vissza, különben búcsút mondhatunk a tavaszi virágzásnak. Ezeknél a hosszú hajtásokat egynegyeddel, egyharmaddal kell visszavágni.

Virágzás után metszhetők:
   Aranycserje (Forsythia)
   Törpemandula (Amygdalus nana)
   Babarózsa vagy Szilvarózsa (Prunus triloba, Amygdalus triloba)
   Ezüstfa (Elaeagnus)
   Magyal (Ilex)
   Téli jázmin (Jasminum nudiflorum),
   Jezsámen (Phyladelphus)
   Gyöngyvirágcserje (Deutzia)
   Téli jázmin (Jasminum nudiflorum)
   Hóbogyó (Symphoricarpos)
   Orgona (Syringa vulgaris)
   Ostorménfa vagy Ostorménbangita (Viburnum lantana)
   Labdarózsa (Viburnum opulus)
   Húsos som (Cornus mas)
   Liliomfa (Magnolia)
   Törpe fűz fajták (Salix sp.)
   Rózsalonc (Weigela)
   Fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa)
   Aranyeső (Laburnum)
   Hamvas gyöngyvessző (Spiraea x cinerea)
   Közönséges gyöngyvessző (Spiraea x vanhouttei)
   Élesfogú gyöngyvessző (Spiraea x arguta)

Kora tavasszal, rügyfakadás előtt metszhetők:
   Nyári orgona (Buddleja davidii)
   Cornus alba (Fehér som)
   Csarab (Calluna vulgaris)
   Hibiszkusz (Hibiscus syriacus)
   Barátcserje (Vitex)
   Boglár(ka)cserje (Kerria)
   Kínai kékszakáll (Caryopteris incana) az előző évi hajtásokon, 3-5 cm-re
   Szálkamenta (Elsholtzia) az előző évi hajtásokon, 3-5 cm-re
   Japánbirs (Chaenomeles)
   Hortenzia (Hydrangea) az egyéves hajtásokat 8-10 cm-es csapokra
   Gyöngycserje (Exochorda)
   Orbáncfű (Hypericum)
   Trombitafolyondár (Campsis radicans) az egyéves vesszőket, 3 rügyre
   Pirosvirágú gyöngyvessző (Spiraea billardii)
   Japán gyöngyvessző (Spiraea japonica vagy Spiraea x bumalda)
   Madárbirs (Cotoneaster)

A vesszőket mindig a rügyek fölött vágjuk el, a seb pedig a rüggyel ellentétes irányba lejtsen.

Terv a lelke mindennek

2011-03-06T12:39:00.024+01:00

Az elején ezzel is úgy van az ember, mint egy ház kialakításával. Először csak a konyha, a nappali váza, egy-egy sarka van a fejünkben, talán csak egy hangulat, egy pult, egy bútor. Aztán beugrik egy kép valamelyik lakberendezési újságból, amin azt a tripla méretű, nyitható üvegajtót láttuk, mögötte a teraszt a kerttel. Az ideális fürdőszobához meg az internetről mentettünk el egy képet, ott a mosdó és a csap formája tetszett meg.

A kert ugyanígy épül fel. Apró ötletekből, képekből, megálmodott színekből, illatokból, egy mozgalmas növényfalról, ami lezárja a teret a szomszéd felől, egy kerti sütőhelyről vagy egy homokozóról. És előkerül a nyaraláson lefényképezett pompás pihenősarok, valami ilyesmit szeretnénk. Nem is ugyanezt talán, még a növények is lehetnek mások, csak a hangulata legyen ugyanolyan. A meghittségét szeretnénk a mi kertünkben is, az egymás mellé telepített növények harmóniáját, a látványt, az összhatást. Látjuk magunkat, ahogy ülünk a kerti padon, és vágyunk azokra a percekre, a nyugalomra, a semmittevés és a kert pihentető pillanataira.

Valahogy így.

Lassan, apró részletenként.

Ahogy a folytatás is.

A tervezést magunkkal, a családunkkal kell kezdenünk. Kérdeznünk kell. Kérdeznünk olyasféléket, hogy milyen kertet szeretnénk, mit csinálnánk legszívesebben a kertben, aztán olyanokat is, hogy milyenek vagyunk. Álmodozók, akik sokszor járnak a nagyszülők falubeli gyümölcsöskertjében, akik újra és újra ott ülnek az öreg cseresznyefa alatt, készülve az érettségire… Talán kertészkedők vagyunk, vagy szeretnénk azok lenni, tél végén órákat töltünk a boltok vetőmagos polcai előtt. A kertünkben ültetni fogunk, és lesz egy kis zöldségeskertünk. Vagy zöldségekért inkább a piacra járunk, és a kert nekünk egy tágas füves tér, medencével. Esetleg imádjuk a rusztikus dolgokat, ilyesmiket a kertben is szívesen látnánk. Vagy a házunk modern, a kertünk szintén olyan legyen, modern kerti bútorokkal és egyszerű, minimalista növényzettel.

Az sem árt, ha mindezeket le is írjuk. És ugyanilyen fontos, hogy megkérdezzük a gyerekeket, mire használnák ők a kertet.

Tudnunk kell, mennyi időt szánunk a kert gondozására. Mert egy kert lehet ugyan az általunk felállított szempontoknak tökéletesen megfelelő, de ha hetente több órányi munkát kíván, és nekünk sem időnk, sem késztetésünk nincs, hogy rendszeresen metszőollóval bíbelődjünk, akkor aligha érezzük majd álmaink kertjének.

Gondolnunk kell a színekre, a formákra, a méretekre. A kerti terekre, hogy hol lenne jó a szalonnacsorgató, hol kap elég fényt a medence, nem vet-e árnyékot a teraszra a nekünk tetsző fa, hogy szívesen látnánk-e lepkéket a kertben, hogy mikor legyenek virágzó növényeink. Csak tavasszal és ősszel, mert nyáron sosem vagyunk otthon, vagy folyamatosan, sőt, télen is szeretnénk virágzó fákat és cserjéket.

A tervezés folyamatában ezeken a kérdéseken kell átverekednünk magunkat. Ha mindez megvan, több lehetőségünk is adódik a folytatásra. Papírt és ceruzát ragadunk, mérethelyesen lerajzoljuk a kertet, esetleg elővesszük kertészeti könyveinket és hozzálátunk a tervezéshez. Berajzoljuk a növényeket, a kerti utat, a medence helyét, a fákat, a homokozót, a sütőt, aztán listát készítünk a kerti bútorokról, a növényekről, a szükséges építőanyagokról, mindegyikhez árat is írunk, és nagyjából készen is vagyunk az alapokkal.

Másik lehetőség, hogy az egész folyamatot rábízzuk egy tervezőre.

Ahogy a házat is.

Mert a használható, jó kertekhez is gondos tervekre, összhangra, stílusra van szükség. Arra a pluszra, amit egy kerttervező tud a leírt elképzelésekhez hozzátenni. Egy kertdesigner, ha tetszik. Mert abban a nehezen leírható szóban, amit design-nak nevezünk, ott van a tájtervezés és a kerttervezés is.

És mindkettő meghatározza életminőségünket.

Hóvirág

2011-02-28T16:47:00.007+01:00

Hóvirág (Galanthus)

A Kaukázusban, Kis-Ázsia és a Balkán erdeiben honos, már ötszáz évvel ezelőttről is vannak róla írásos említések. Hagymáit kereskedők, követek csempészték Európába, pár száz évvel ezelőtt valóságos státuszszimbólum volt hóvirágot nevelni a kertben. Angliában a tájképi kertek elterjedésével vált mindennapossá, ma már tizenkilenc fajt tartanak számon. Latin neve (Galanthus) hófehér tejvirágot jelent.

Magyarországon 2005 augusztusától védett, nemcsak a föld feletti része, hanem a hagymája is. Ezzel a hóvirág bekerült a természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok közé, ha valakinek tehát kedve támad tépkedni belőle, nem árt, ha néhány köteg tízezrest is magával cipel, a bírság ugyanis elméletileg szálanként értendő. (Az intézkedést azóta is sokan vitatják, de ha eszünkbe idézzük, mit mondott Kosztolányi Dezső – „…gondolkozzál az okain is tán - s megérted!” –, némiképp tisztább képet kapunk. Évente több millió hóvirág tűnt el a hazai erdőkből, többségük hagymástól, és változott át nőnapi csokorrá vagy szaporítóanyaggá távoli kertészetekben. A „szüret” alkalmával kétféle módszer létezett: mindent felszedtek vagy gondosan kiválogatták a legszebb, legnagyobb virágú példányokat. Ha a hóvirág nem kap rendeleti védelmet, a természetes élőhelyekről eltűnik vagy csak a leggyengébb egyedei maradnak.)

A hóvirág szerelmeseit valóságos gyűjtési láz tartja hatalmában, mindenki más és más szempontra esküszik. Méretre, formára, de a többséget alighanem a virágai babonázzák meg. A hóvirág-hobbistáknak gyűjtőnevük is van: galanthophilek. A kifejezést egy növénygyűjtő, Edward Augustus Bowles használta először, mikor is Oliver Wyatt barátjához írt levélében Wyatt urat Drága Galanthophilem! megszólítással illette.

Kedveltek a zöldes, sárgás színezetű virágszirmok, a rajtuk lévő minta lehet kör, folt, pötty, gyakran a foltok száma és elhelyezkedése a meghatározó. A nemesített hóvirágok között már van telt és duplán telt virágú is, a ritka példányok Hollandiában, Belgiumban, Németországban vagy Angliában – utóbbi a hóvirággyűjtők mekkája – nem ritkán 50 ezer forint feletti áron kelnek el.

Kereskedelemben beszerezhető példányai termesztett állományból valók, leszedésükkel nem károsul a természetes élőhely. Hagymájából az izomsorvadás és izomgyengeség elleni gyógyszert állítanak elő. Inkább a félárnyékos, árnyékos kertrészeket kedveli, szereti a kissé nedves, de jó vízáteresztő talajt. Figyeljünk rá, hogy mindig csoportokban ültessük el. Ha a növény levelei leszáradtak, a hóvirág hagymái nyugodtan kiáshatók és szétültethetők.

Jácint

2011-02-24T18:21:00.010+01:00

Jácint

Micsoda illat! És látvány. Cserepes megjelenése az árusoknál a bizonyosság: közelebb van már a tavasz.

A jácint talán az egyik legkedveltebb a tavasszal nyíló hagymás növények között. Jó négyszáz évvel ezelőtt valóságos vagyonokat fizettek egy-egy példányáért a gyűjtők, mára több mint kétezer fajtáját tartjuk számon.

Neve görög eredetű, a legenda szerint a virág Hüakinthosz spártai herceg véréből fakadt. Történt ugyanis, hogy a herceget – aki Apolló kedvese volt, és amúgy Zeusz dédunokája – kinézte magának Zephürosz, a szelek istene is. Egyszer, amikor Apolló és Hüakinthosz diszkoszvetéssel múlatta az időt, a szelek istene féltékenységében egy fuvallatot küldött rájuk, amitől Apollón eldobott diszkosza halálosan megsebezte Hüakinthoszt. Véréből virág fakadt, amit Apolló nevezett el kedveséről Hüakinthosznak, vagyis jácintnak. A jácint aztán a hatalom és a béke jelképévé vált.

Megél ugyan a lakásban, de nem rajong a jó meleg szobáért. Nevelhető cserépben, mutatós akár egyesével beültetve, de alighanem akkor az igazi, ha egy nagyobb cserépben kettő-három van egymás mellett. Némiképp jobban szereti az ablakpárkányt, ott több fényhez is juthat.

A jácint hagymáit ősszel – november legyen a legkésőbbi időpont – kell a kertbe elültetnünk, szereti a kissé nedves, humuszos talajt, virágzása április-májusra esik. (A hagymagumók elültetésénél egy fontos szabályt érdemes megjegyezni: a hagymákat kétszer olyan mélyre ültessük, mint amilyen a magasságuk.) Ha befejeződik a virágzás, az elhervadt virágot érdemes levágni, hogy a növény ne a magképzésre fordítsa energiáját. A száradó, sárguló leveleket viszont ne vágjuk le, mert akkor a bennük raktározódó anyagok nem tudnak eljutni a hagymába, a következő tavasszal gyengébb lesz vagy el is maradhat a virágzás.

Hogy a sárguló, hervadó leveleket eltakarjuk, a virágágyás kialakításakor a hagymásokat ültessük évelők közé, így mire visszahúzódnak, szépen eltakarják őket a náluk nagyobbra növő évelők. A társításhoz jól használhatók: Sásliliom (Hemerocallis), Szarkaláb (Delphinium), Évelő díszpipacs (Papaver orientale), Bőrlevél (Bergenia), Gólyaorr (Geranium), Palástfű (Alchemilla).

Télen virágzók

2011-02-21T13:58:00.006+01:00

Bíbor japánbirs (Chaenomeles x superba)

Unalmas-e télen a kert? Csak az elhatározásunkon múlik, hogy ne az legyen. A kert tervezésekor választhatunk olyan fákat és cserjéket, amelyek formájukkal, kérgükkel vagy korai virágzásukkal díszítenek. Közülük nem egy akad, amelyik már decemberben virágot hoz. Téli védelemre egyiknek sincs szüksége, majdhogynem önműködőek: ha esik a hó vagy zúzmara lepi el a virágokat, akkor bezáródva várják, amíg némiképp enyhébb lesz az idő.

Milyen növényeket választhatunk?
Az Illatos tündérfa – de ismert a Tündércserje elnevezés is – (Chimonanthus praecox), sárga virágai januártól márciusig láthatók. A cserje 2-3 méterre nő meg, meghálálja a jó vízáteresztő talajt. A Kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense) hasonló méretű, lombhullató cserje, rózsaszín virágai nem ritkán már novembertől láthatók. Később, tél végén, kora tavasszal virágzik a Higan-cseresznye (Prunus subhirtella), virágai fehérek vagy rózsaszínűek lehetnek. Szintén nagyon korán, néha már februárban kinyílik a Húsos som (Cornus mas), apró sárga virágaival szoliterként is jól mutat, de akár egy szép nyírott sövény is kialakítható belőle.

A Bíbor japánbirs (Chaenomeles x superba) fajtái márciustól virágzanak, van köztük magasabb és alacsonyabb, ültethetők csoportosan vagy telepíthetők sövényként is. Szintén márciustól hozza virágait az 1-2 méteres magasságot elérő Illatos lonc (Lonicera fragrantissima). Nevéhez méltóan korábban, akár már decembertől virágba borul a Korai lonc (Lonicera purpusii), virágai áprilisig is megmaradnak. Gondozása nem ró a tulajdonosra extra feladatokat, és szinte minden normál kerti talajjal beéri. Mindkét lonc ültethető félárnyékba vagy napos fekvésbe is.

A varázsmogyorók (Hamamelis) közül választhatunk sárgát, narancsosat, mindegyikük közös jellemzője, hogy terebélyesre nőnek, és téli virágzásukkor pazar illattal is megajándékoznak bennünket. Érdekesség, hogy akár mínusz 10 fokban is képesek virágot hozni. Az egyik legigénytelenebb a télen virágzók között a Téli jázmin (Jasminum nudiflorum), virágai nem egyszer már decemberben megjelennek. Kiváló díszítőértéke miatt érdemes a figyelemre a Japán dérbabér (Skimmia japonica), amelyik virágot ugyan nem hoz télen, de ezen az örökzöld növényen szépen megmarad a termés, a piros színű bogyók nagyon látványosak.

Vesszőikkel díszítők
A somok kiemelt figyelmet érdemelnek, vesszőikkel igen szép díszei lehetnek a téli kertnek. Nagyon látványos, már-már meghökkentő a Fehér som egyik fajtája (Cornus alba ’Sibirica’), amit Vörösvesszejű somként is emlegetnek: élénkpiros foltjával már-már drámai dísze a téli kertnek. A somok között vannak sárgászöld, barna, barnászöld vesszőjűek is, telepítés előtt érdemes többfélét is szemügyre venni. Érdekes látványt nyújt a Kosárfonó vagy kosárkötő fűz (Salix viminalis) is, vesszői télre pirosra vagy zöldessárgára váltanak.

Ha nagyobb kerttel rendelkezünk, tudatosan telepíthetünk olyan fákat, amelyek kérgükkel is díszítenek. A Közönséges nyír (Betula pendula) és a Arany nyír (Betula ermanii) kérge hófehér, a Fekete nyíré (Betula nigra) barnás-feketés, a Papír nyíré (Betula papyrifera) pedig inkább sárgás rózsaszínes. Választhatunk narancsbarnás kérgűt is, ilyen a Pompás vagy Japán nyír (Betula maximowicziana).

A kert kialakításakor, amikor a télen virágzó növények közül választunk, ne feledkezzünk meg a hagymásokról sem. Ha nekik is helyet biztosítunk az ágyásokban, a virágzó téli növényeket a földből előbukkanó tavaszjelzők követik, folyamatossá téve a virágzást a kertünkben.

Honnan tudjuk?

2011-02-16T19:35:00.012+01:00

Korai bangita (Viburnum farreri)

Február közepe táján a kertészkedő lelkek fél szemmel már a metszőollókra pislognak, összeírják, miféle vetőmagokat kell beszerezni, aztán azon gondolkodnak, kell majd valami szer a lemosó permetezéshez, és tulajdonképpen ki is kellene már menni a kertbe.

„Csinálni” valamit.

Az ember még havat lát, nagykabátban mászkál, reggelente majd’ megfagy, de közben biztosan tudja – már az orrában is érzi -, hamarosan vége ennek az egésznek, a kertek alatt már ott jár a tavasz. A fekete rigó röpte lesz más, ahogy fellibben az erkélyre, a teraszra, vagy ahogy szöszmötöl a bokrok alatt? Máshogy repül talán? Vagy az újra meg-megszólaló galamb hangjától? Vagy ahogy lassan egyre odébb és odébb kúszik a délutáni naplemente... Talán a nagypapák múltból felsejlő alakjától is, ahogyan előkészítették a tejfölös poharakat a paprika és paradicsom magoknak?

Akárhogy is van, szép ez a február közepe. Szép a várakozásával, hogy pár nap még, és el lehet kezdeni a metszést – egy karácsonyra kapott jó metszőolló valóságos „ajzószer” tud lenni ilyenkor -, szép az ígéreteivel. És szép a terveivel. Hogy mi lesz majd idén a zöldbab helyén, hogy majd rebarbarát is vetünk, és nem is oly soká zöld lesz minden, tavasz lesz megint, és miénk lesz ismét a kert, hogy ültetünk majd néhány málnatövet az unokáknak, és kimehetünk végre a lakásból.

Ki a kertbe, ahol virágzik már a korai bangita, a varázsmogyoró és a fekete hunyor.

Tiszafa

2011-02-13T20:47:00.016+01:00

Tiszafa

2011-ben a Tiszafa (Taxus) az év fája Magyarországon.

Alighanem mindenkinek kedves ismerőse, jellegzetes leveléről és piros magvairól. Nálunk a Bükkben, Ómassa és Lillafüred térségében és a Bakonyban is őshonos, itt, Szentgál mellett van Közép-Európa legnagyobb őstiszafása. Védett növény. Igen jól használható a kertépítészetben, tűri a szárazságot, szépen megél napon és árnyékban is. Telepítésekor nem árt tudni, hogy a magköpeny kivételével minden része mérgező. Ha bölcsődébe vagy óvodába nem is, házi kertbe nyugodtan telepíthető, a nagyobbacska gyerekek amúgy is hamar és könnyen megtanulják az alapvető kerti tudnivalókat.*

Nevének eredetéről parázs nyelvészeti viták folytak, írásban először 1250 táján említették egy oklevélben, Tyzafa alakban. A tiszafáknak, bár a fenyők leszármazottai, nincsenek tobozaik, a magok a virágos hajtásokon fejlődnek. Kétlakiak – ami nem azt jelenti, mint az egyszeri vizsgázónál, tudniillik, hogy két helyen is laknak –, hanem azt, hogy külön-külön egyedeken találhatók a porzós és a termős virágok.

Nem siet, ráérősen növekszik, ideje van bőven, 2-3000 évig él, egyes irodalmi források szerint 5000 éves példányai is akadnak. Nagyon jól tűri a metszést, ha alakfát szeretnénk belőle nevelni, arra is alkalmas.

Napjainkban, amikor valóságos tujaültetési láz tombol az országban, érdemes lenne alaposabban megfontolni a tiszafa telepítését: sövénynek, szoliternek** is kiváló, a hidegebb teleket is jól bírja, ráadásul őshonos növényünk. Van oszlopos, hengeres, keskeny és szélesebb gömb, elterülő és sárgán kihajtó fajtája is.

* Egy kertépítés alkalmával a házigazda kisfia figyelmesen hallgatva a tiszafa történetét, arra volt kíváncsi, miért nem lesznek rosszul a madarak, amikor megeszik a tiszafa magját. Ki tudja, talán a madarak is rosszul lennének tőle, de óvatosan járnak el: a magot emésztés nélkül ürítik, csak a magköpenyt (az arillust) hasznosítják.

** egyedül, önmagában is mutatós, alakja, szépsége így érvényesül a legjobban
-----

Én kis kertész legény vagyok...

2011-02-09T22:11:00.011+01:00

Tulipánok

Nárciszt, krókuszt, jácintot kapunk ilyentájt ajándékba, vagy ha nem kapunk, hát veszünk magunknak, mert mennyivel jobb kinézni a konyha ablakán egy erőtől duzzadó sárga, lila, rózsaszín kis virág mögül, mint nem olyan rég, amikor még jégvirágok borították az üveget, és kint köd volt, meg szürkeség. De most mindjárt itt a tavasz, és mi örülünk minden apró hajtásnak, újabb kis bimbónak, kezdődő zöldnek, és gondolataink már azon járnak, hová ültessük majd el a tavaszi hagymásokat.

Mert kertünknek lenni kell, még ha pici, belvárosi előkert is az, vagy hatalmas, ahol játszótér és búvópatak is elfér, mert kert nélkül lehet élni, csak nem érdemes. S ha most egy panelben lakunk, vagy albérletben, esetleg épül a házunk, vagy felújítjuk a régit, gondolatainkban már akkor is ott a mi saját kertünk, a majdani, ahol mi ültetjük el az első facsemetét, mi döntjük el, hová kerüljön a kerti hinta és hol legyen a nyársaló.

Mi megyünk végig gondolatban mezítláb a harmatos füvön, hogy a reggeli teához citromfüvet, mentát, kakukkfüvet tépjünk, aztán üljünk csak ott csendben, kortyolgatva kedvenc poharunkból, nézve a napfénnyel ébredő katicákat, bámulva a pókot, amint a borókabokor mellett szövi a hálóját.

És csak szívjuk, szívjuk be a levegőt. A MI KERTÜNK levegőjét.

Ez a blog azért született, mert szeretjük a kertet.

Ha lehet, reggeltől estig csak a kertekről beszélnénk. Bennünket nem hoz lázba egy új mobiltelefon, de elolvadunk egy jó gereblyétől. Karácsonyra már nem kérünk parfümöt. Tüskeálló, mégis puha munkáskesztyűt kérünk. És a hasított bőrcipőknél jobban érdekelnek a gumicsizmák.

Katicabogarakat és ragadozóatkákat rendelünk az Interneten, és békákat telepítünk a kertbe, hogy vegyszer helyett ők oldják meg a kártevőirtás egy részét. Beszélgetünk az almafával, később a ribizlibokrokkal is, s néha azon kapjuk magunkat, hogy már egy zöld lábtörlőről is a pázsit jut eszünkbe. Szakajtónyi mentalevelet szárítunk, és fűszert már rég nem veszünk a boltban.

Ilyenek vagyunk mi.

Itt, a Kertmanufaktúránál.